Középpontban a szépkorúak

2018.10.01. 07:00

Az év minden napján figyeljünk oda az idősekre!

Október elseje az idősek világnapja, amihez kapcsolódóan az ENSZ 1991-ben szervezett először programsorozatot, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes időskorra. Azóta ebből hagyomány vált, ám a szépkorúakat nem csak ebben az időszakban kell megbecsülnünk.

Polgár Tibor

A Pápai Távközlési Nyugdíjas Klub és a tagjaik többsége aktív életet él, például rendszeresen tartanak összejöveteleket

Fotó: Polgár Bettina/Napló

Az általános társadalmi álláspont alapján a 60 év felettiek számítanak időskorúnak, a számuk pedig az európai országok többségében folyamatosan emelkedik, és ez így van hazánkban is. Magyarországon az emberek mintegy 20 százaléka szépkorú, az ő mindennapjaik és megbecsültségük után érdeklődtünk a köreikben, egyúttal rákérdeztünk a velük kapcsolatos sztereotípiákra is. Visváderné Cseh Mária, a Pápai Távközlési Nyugdíjas Klub alapítója, programszervezője, titkára a Naplónak nyilatkozva kiemelte: tagjaik nagy örömmel élik meg az idősek világnapját, jóleső érzés számukra, hogy nem feledkeznek meg róluk és tisztelettel viseltetnek irántuk.

A Pápai Távközlési Nyugdíjas Klub és a tagjaik többsége aktív életet él, például rendszeresen tartanak összejöveteleket Fotó: Polgár Bettina/Napló

– Az idősek minden támogatást, segítséget, odafigyelést, kedves szót örömmel fogadnak. Büszkén mondhatom, Pápán megbecsülik a szépkorúakat, a város biztosítja számunkra a Huszár Közösségi Házban a helyszínt, ahol kéthetente megtartjuk az összejöveteleinket, illetve egyéb rendezvényeinket ugyancsak támogatják hasonló módon. Így történt ez idén is: Áldozó Tamás polgármester közbenjárásával az évadnyitó piknikünket a hagyományoknak megfelelően a döbröntei turistaházban rendezhettük meg. A jelenleg közel 45 taggal rendelkező Pápai Távközlési Nyugdíjas Klub több mint 15 esztendős múltra tekint vissza. A klub távközlési nyugdíjasokból és hozzátartozóikból alakult meg, az évek során pedig nagyon sok új tag lépett be hozzánk, köztük ismerősök, barátok, rokonok. Szívesen látjuk körünkben mindazokat, akik csatlakozni szeretnének – hangsúlyozta Visváderné Cseh Mária.

Mint mondta, a klubjuk és a tagjaik többsége aktív életet él, az összejövetelek mellett például kirándulásokat tartanak, valamint természetesen segítenek a családjuknak, amiben csak tudnak, sokukat már dédunokával is megajándékozta az élet. Visváderné Cseh Mária megjegyezte, egy bizonyos kor fölött a lét természetes velejárójának számít, hogy lelassulnak az ember mindennapjai, ezért teljes mértékben érthető és el kell fogadni, ha valaki ekkor már elsősorban pihenésre vágyik.

Fotó: Polgár Bettina/Napló

A 81 esztendős Végh Andrásné lapunknak úgy fogalmazott, minden ember más, így mindenki máshogy éli meg az időskort, és mindenki másképpen viszonyul a nyugdíjasokhoz. – Vannak fiatalok, akik szó nélkül átadják az ülőhelyüket a buszon egy idős embertársuknak, míg mások egyszerűen levegőnek néznek bennünket. Nem gondolnám, hogy az elmúlt tíz-húsz évben rosszabbodott vagy javult volna a helyzet ebből a szempontból, az arányok ugyanazok maradtak, mindig voltak figyelmes és szociálisan érzéketlen emberek. Ugyanakkor az időskor nem vonja törvényszerűen magával, hogy az ember végtelenül kedvessé és türelmessé válik. Tapasztaltam már, hogy néhány korombeli egyszerűen nem bírja elviselni a mai tinédzserek egyes rigolyáit, amit szóvá is tesznek az ifjúságnak – árulta el mosolyogva Végh Andrásné.

Hozzáfűzte, összességében úgy látja, ha az ember elfogadja, hogy már nem fiatal, mellette áll a családja és talál magának elfoglaltságot, hobbit, célokat, jó dolog ma Magyarországon szépkorúnak lenni. Végh Andrásné az idősek világnapját remek kezdeményezésnek tartja, de aláhúzta: a nyugdíjasok az év minden napján odafigyelést, megbecsülést és tiszteletet érdemelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!