Turisztikai évadnyitó

2018.02.23. 11:30

Balatonfüred a harmadik – Idén megelőzheti Siófokot

Hagyományteremtő szándékkal tartott évadnyitó konferenciát a turisztikai egyesület a Margaréta Hotelben. Átadták az év balatonfüredi turisztikai vállalkozója szakmai díjat is.

Sági Ági

Az Év Turisztikai Vállalkozója-díjat Dobai András Bóka Istvántól vette át Fotó: Sági Ági

Turisztika: Eszmecsere a szakmáról számokkal, tervekkel, jövőképpel

A konferencián Forsthoffer Ágnes, a Hotel Margaréta vezetője köszöntötte a megjelenteket, és összefogásra buzdított.

Böröcz István, a turisztikai egyesület elnöke elmondta, hogy Balatonfüred a harmadik a régióban eltöltött vendégéjszakák száma alapján.

- 2018-ban a prognózisok szerint megelőzzük Siófokot. Tavaly 693562 vendégéjszakát töltöttek el Balatonfüreden, ami nagyon dinamikus fejlődés, hiszen 11,3 százalékkal haladja meg a 2016-os eredményeket – tette hozzá a szakember.

A vendégéjszakaszám-növekedés jóval meghaladta a várakozásokat, hiszen ezt a számot célként csak 2023- 2025-re fogalmazták meg. Böröcz István kiemelte, hogy a tavalyi FINA úszó-világbajnokságnak sok infrastrukturális hozadéka van a városban, olyanok, melyek segítséget jelentenek a nagy rendezvények megszervezésében.

Balatonfüred programkínálata folyamatosan megújul, melyet a Vince-napi borünnepen már lehetett látni. Nagyon erős az aktív turizmus, sok sporteseményt tartanak Balatonfüreden. Egyedülállóak a fiatalok és a felnőttek sportolási lehetőségei is a városban. A kiállítások, kulturális programok nagyon magas színvonalúak.

- Az elmúlt tíz évben a vendéglátóhelyek forgalma 70 százalékkal nőtt, és a következő években további 40 százalékos bővüléssel lehet számolni. Ez nagy kihívást jelent, mert mindenki tisztában van a munkaerő- és minőségi munkaerő-problémákkal. Rengeteg apartmanház épült, ami érdekes szituációt teremtett, mert turisztikai szempontból is fontos szereplő az apartmantulajdonos, de a rendszer egyelőre nem tud mit kezdeni vele – mondta el Böröcz István.

Az Év Turisztikai Vállalkozója-díjat Dobai András Bóka Istvántól vette át Fotó: Sági Ági

Az elnök szólt még a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia Balatonra vonatkozó részeiről, a lehetséges fejlődési irányokról is.

Böröcz István után Bóka István polgármester ismertette a város fejlesztési terveit.

- 2017-ben 380 millió forint volt az idegenforgalmi adóbevétel. Az iparűzési adó 2017-ben 828 millió forint volt. Ezekből a számokból azonban messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A statisztikai adatok lehetnek nagyon jók, miközben rossz a szezon, vagy nagyon rosszak jó szezonban – mondta el a polgármester, aki a város tervezett fejlesztési céljairól beszélt. A balatonfüredi fejlesztésekre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk.

Átadták az év balatonfüredi turisztikai vállalkozója szakmai díjat

Az Év Turisztikai Vállalkozója-díjat első alkalommal adták át. A hét jelöltre előzetesen online, és a konferencia helyszínén is lehetett szavazni. A díjra Forsthoffer Ágnest, a Hotel Margaréta vezetőjét, Dobai Andrást, a Kredenc Borbisztró vezetőjét, Hajdu Attilát, a Fürjes-villa vezetőjét, Brenner Árpádot, a Franciska Grill tulajdonosát, Lukács Lillát, a Zelna Borház vezetőjét, Fodor Dorinát, a Fodorvin Családi Pincészet képviselőjét és Dobosi Győzőt, a Dobosi Pincészet vezetőjét jelölték. A jelöltek röviden bemutatkoztak az egybegyűlteknek, majd kihirdették a győztest. Az év turisztikai vállalkozója 525 szavazattal Dobosi András lett. Az este kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!