Túl sok gyógyszert szed a lakosság

2017.10.18. 07:00

A beteg üdve a legfőbb – Papp Lajos szívgyógyászatról és megelőzésről

Az egészség alapja a test, a lélek és a szellem egyensúlya, hangsúlyozta előadásában Papp Lajos szívsebész, aki a gyógyászati eredményeiről és a megelőzés fontosságáról is beszélt.

Marton Attila

Fotó: Balogh Ákos

Papp Lajos szívsebész a napokban Almádiban a Pannónia Kulturális Központ meghívására tartott előadást az intézmény zsúfolásig telt nagytermében. Papp Lajos – aki pályája során több mint ötezer szívet operált – többször hangsúlyozta, a természet és Isten gyógyít, orvostársai és ő csupán kezelték a betegeket, segítettek nekik a gyógyulásban. Kiemelte, munkája során mindig betartotta az orvoslás azon törvényét, amely szerint a beteg üdve a legfőbb. Ennek érdekében, ha kellett, szembement az állam elvárásaival vagy a szakma képviselőivel is.

Fotó: Balogh Ákos

Az évek során azt is vizsgálta, hogyan lehet, hogy miközben Nyugat-Európában hat százalék, itthon 18-20 százalék a halálozás aránya ugyanazokban az esetekben. Állatkísérleteket végzett, és kikutatott olyan módszereket, amellyel néhány év alatt három százalék alá csökkent a halálozás a budapesti szívcentrumban. Klinikai munkájában több műtéti technikát bevezetett a hazai szakmai gyakorlatba. Tudományos munkájának eredményeként a nyolcvanas évek közepén a Harvard Egyetemre is meghívták előadónak.

Papp Lajos kifejtette, egyre többen hisznek manapság a csodákban, a vitaminokkal pedig sokan „pénzért veszik meg a betegséget”, miközben a hazai gyümölcsök és zöldségek révén minden évszakban megvan a megfelelő vitaminforrás. Hozzátette, fölöslegesen sok gyógyszert szed a lakosság: miközben az életmentő gyógyszerekre szükség van, a feleslegesen szedett készítmények káros hatással vannak az egészségre. A szívsebész kiemelte, az emberi egészség alapja a test, a lélek és a szellem egyensúlya: ha ez felborul, megbetegszünk. Egy amerikai kutatásra hivatkozva arról is beszélt, a legsúlyosabb betegségek okainál az első három helyen egyaránt a stressz különböző formái – családi, munkahelyi, társadalmi – szerepelnek.

Az érdeklődőkkel több hasznos tanácsot is megosztott: elmondta, 40 és 60 éves kor között a megfelelő véráramlás biztosítása miatt ajánlott magzati pózban aludni, 60 éves kor felett pedig érdemes minél inkább felpárnázni a fejünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!