a csok népszerűsége felfelé ível

2018.02.23. 07:00

Mind népszerűbb a milliókkal járó családi otthonteremtési kedvezmény

Polgár Tibor

Generációk közti sakkparti. A csok biztonságot nyújtó anyagi segítség Illusztráció: Shutterstock

A befogadott igénylések számának alakulása szerint egyre többen veszik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok).

Ezt szolgálja az is, hogy jelentősen egyszerűsödtek a támogatáshoz való hozzájutás feltételei. A bevezetése óta eltelt két és fél év alatt közel 66 ezer igénylést fogadtak be a bankok a családi otthonteremtési kedvezményre, ami 184 milliárd forintnyi támogatás kifizetését jelenti – tájékoztatta a Magyar Időket a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az adatok szerint a csok népszerűsége fokozatosan nő.

Míg a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetése után, 2015 második fél évében tízezer család kérelmét fogadták el, addig 2016-ban már csaknem 26 ezren, tavaly pedig több mint 30 ezren kapták meg az állami támogatással járó milliókat. Kiderült az is, hogy az otthonteremtési kedvezményt igénylő családok közül minden ötödik a tízmillió forintos, három- vagy többgyermekeseknek járó támogatást kapta meg az elmúlt két esztendőben.

A pápai Péter és Anna is a csoknak azon változatát vették igénybe, amit leginkább „tíz plusz tízként” ismer a köztudat, vagyis a tízmillió forint vissza nem térítendő állami támogatás mellé tízmillió forint állami kamattámogatású hitel igényelhető.

A fiatal házaspár új építésű lakás vásárlására fordította az otthonteremtési kedvezményt, de a tízmilliós hitel teljes összegére nem volt szükségük. Péter lapunknak el-mondta, alaposan átgondolták, hogy két gyermekük mellé bevállaljanak-e egy harmadikat, a kérdést végül a csok által kínált lehetőség és biztonságot nyújtó anyagi segítség döntötte el, így azóta már úton is van a harmadik utód. A családfő kiemelte: a hozzájuk hasonló, jó értelemben vett egyszerű, átlagos házaspároknak, akik nagy családot szeretnénk, hatalmas támogatást jelent a csok. A férj kérdésünkre kifejtette, meg sem fordult a fejükben az, amit az otthonteremtési kedvezmény kritikusai előszeretettel emlegetnek, hogy kizárólag az állam által kínált milliók miatt vállaljanak gyerekeket. Éppen az ellenkezője történt, vagyis a családbővítési tervekhez kapóra jött az állami segítség.

Tehát a csok népszerűsége felfelé ível, amit még inkább elősegíthet, hogy vele kapcsolatban február 15-től bevezették a nyilatkozati elvet, azaz számos dokumentum benyújtása helyett elegendő pusztán nyilatkozni például a születés vagy a házasságkö- tés időpontjáról, az építkezés megkezdésének idejéről. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azon a kormányinfón, amin a könnyítésekről beszélt, úgy fogalmazott, eddig 23-féle papírt kellett mellékelni a csok-támogatás igényléséhez, de ehhez a jövőben elég lesz csupán öt dokumentum, vagyis az állam bizalommal befogadja a kérelmeket. Ugyanakkor azokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrizheti, és amennyiben valaki hazudott vagy trükközni próbál, számíthat az adóhatóság szigorúságára. Lázár János megjegyezte, összességében egyszerűbb és olcsóbb lesz az ügyintézés, miközben a pénzintézeteket is gyorsabb munkára ösztönözik: a bankoknak lakásvásárlás esetén a kérelem befogadásától számított 30 napon belül, építkezésnél pedig 60 napon belül kell meghozniuk a döntést.

Generációk közti sakkparti. A csok biztonságot nyújtó anyagi segítség Illusztráció: Shutterstock

Pétertől megtudtuk, nekik korábban, még a csok-igénylés egyszerűsítése előtt körülbelül egy hónap alatt elbírálták a kérelmüket, igaz, az átlagember számára bonyolult ügyintézést teljes körűen átvállalta helyettük a hitelt folyósító bank munkatársa. A pénzügyi szférában egyébként is tanácsolják az ügyfeleknek a szakember közreműködését, munkájának igénybevételét a családi otthonteremtési kedvezményhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!