Változik a menetrend

2018.02.09. 14:00

Egyre többen veszik igénybe a balatoni kompot

Beváltotta a reményeket a Bahart – a helyi lakossági igényekhez még inkább illeszkedő – téli kompmenetrendje – áll a hajózási társaság közleményében.

Sági Ági

Változott a menetrend, nőtt a forgalom Fotó: Bahart

A Bahart tavaly decemberben vizsgálta meg a téli kompmenetrend módosításának lehetőségeit. A beérkezett utasvélemények és más érvek mentén január elseje óta a téli menetrendi időszakban Tihanyrévből minden járat 15 perccel korábban indul a korábban megszokotthoz képest. Szántódról a komp továbbra is minden egész órakor indul.

Változott a menetrend, nőtt a forgalom Fotó: Bahart

Az új téli menetrendtől a kompot igénybe vevők számának növekedését remélik. Nagyobb reggeli forgalom esetén pedig lehetővé válik még egy forduló beiktatása a két part között, a meghirdetett fix indulási időpontok pontos tartása mellett is.

2017-ben több mint 1,1 millióan utaztak komppal mindamellett, hogy az év első hónapjaiban a fagyos időjárás következtében 51 napig szünetelt a szolgáltatás.

A balatoni kompszolgáltatás szezonon kívüli kihasználtságjavulását jól mutatja, hogy 2018. január 31-ig az év első hónapjában több mint 12 600 személyt és 5600 darab gépjárművet szállítottak a balatoni kompok, ami 90 százalékkal több, azaz csaknem a duplája, mint 2016-ban.

A Társaság bízik a menetrend-optimalizálás és a marketingkommunikáció hatékonyságában, így remélhetőleg tovább emelkedik a szállított utasok, gépjárművek és kerékpárok száma a balatoni kompokon 2018-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!