irodalom és bableves

2018.04.28. 08:00

Elkezdődött a Jókai-napok rendezvénysorozata Balatonfüreden

Az ünnepélyes megnyitóval elkezdődött a Jókai-napok rendezvénysorozata a városban. A Jókai-emlékház előtt gyülekeztek a városvezetők és a meghívott vendégek, és Jókai Mór szobrát is megkoszorúzták.

Sági Ági

A lépcsőn állnak (fent balról): Emil Priskic, Opatija alpolgármestere, Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere, Turi Bálint, Komárom alpolgármestere, középen Szedlacsek Emília főosztályvezető, Emmi, Török Petra főigazgató helyettes, Hári Lenke alpolgármester, Molnár Judit képviselő. Előttük Bóka István polgármester. Beszédet mond Fercsák Róbert, Baja polgármestere Fotó: Sági Ági/Napló

Erősítik a kulturális turizmust

A városban hagyomány, hogy ilyenkor egyéves kulturális testvérvárosi kapcsolatot kötnek egy választott településsel, hogy az év folyamán a két város közötti kulturális turizmust erősítsék. Debrecen, Győr, Gyula, Komárom, Szolnok és Vác után idén Bajával erősíti a város a kapcsolatait. Balatonfüreden Fercsák Róbert, Baja alpolgármestere is köszöntötte a megjelenteket.

Hári Lenke alpolgármester és Bóka István helyezi el koszorúját Jókai mellszobránál

Bóka István köszöntőbeszédében elmondta, hogy úgy érzi, Jókai nemcsak a regényeiben él tovább, öröksége nemcsak a Jókai-villa épülete, hanem ilyenkor a szelleme is itt van Balatonfüreden.

Fercsák Róbert, Baja alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a két város egymásra találása nem lehet véletlen, hiszen sokkal több köztük a hasonlóság, mint a különbség. Felelevenítette a bajai születésű szabadságharcos hős katona Türr István emlékét, akivel Jókai barátságot ápolt.

Vándorló kamarakiállítás Petőfi és Arany levelezéséről

A városok közötti kulturális testvérvárosi kapcsolat célja, hogy egyetértésben, a közös gyökereket, célokat, értékeket szem előtt tartva együttműködés jöjjön létre az idegenforgalom és a kulturális turizmus terén.

Az együttműködés szép példája, hogy a Petőfi-Arany levelezésről szóló kamarakiállítást a partnervárosokba is utaztatják, vagy, hogy a 16. Jókai-napi kiskönyv a partnervárosokban is megjelent.

A lépcsőn állnak (fent balról): Emil Priskic, Opatija alpolgármestere, Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere, Turi Bálint, Komárom alpolgármestere, középen Szedlacsek Emília főosztályvezető, Emmi, Török Petra főigazgató helyettes, Hári Lenke alpolgármester, Molnár Judit képviselő. Előttük Bóka István polgármester. Beszédet mond Fercsák Róbert, Baja polgármestere Fotó: Sági Ági/Napló

Sétahajó irodalmi műsorral

A megnyitó után Tóbiás Krisztián szerkesztő mutatta be a 16. Jókai-napi kiskönyvet, mely idén az 1848-as szabadságharcról szóló írásokból állt össze. Délután egy korábbi testvérváros, Kecskemét Forrás című folyóirata mutatkozott be zenei kísérettel a Vaszary Kávézó teraszán, majd sétahajó indult irodalmi műsorral, a Kisfaludy Színház és vendégművészeinek közreműködésével. Este ünnepélyes keretek között aláírták az együttműködési megállapodást Bajával.

Színes programokkal folytatódik

Szombaton tartják a Jókai-bablevesfőző versenyt a Koloska-völgyben. Bár kóstolójegy nincs, a csapatok szívesen kínálják a főtt ételt az érdeklődőknek. Amíg fő a leves, a színpadon kulturális programok zajlanak. Fellép az Opatija Néptáncegyüttes, a Balatonfüred Néptánc Együttes, a Balatonfüredi Rézhúros Citeraegyüttes, a Sellő Tánccsoport, a Bajai Lippangós Tánccsoport és a Szüvellő Együttes. A Jókai-napok programja vasárnap a Bozsik Yvette társulat Pinokkió című előadásával zárul, de a programok nem érnek véget, hiszen a Múzeumi majális rengeteg programmal várja az érdeklődőket a hosszú hétvégén a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!