az embertelenség ellen küzdött

2017.10.14. 20:00

Emlékmenettel tisztelegtek Radnóti Miklós előtt

Emlékmenettel tisztelegtek Radnóti Miklós költő előtt szentkirályszabadjai általános iskolások és több veszprémi középiskolás.

Marton Attila

A Szent István Király diákjai mellett a Jendrassik-Venesz iskola több tanulója is részt vett a Veszprémből a szentkirályszabadjai emlékhelyhez tartó szombati sétán. Gyarmati Katalin polgármester ünnepi beszédében kiemelte, Radnóti Miklós lírájának központi eleme az embertelenség elleni küzdelem volt. Hozzátette, a költő intellektusával és írásaival – amelyek a szépről, a jóról és az igazról tesznek tanúságot – küzdött a korszak háborús tébolya ellen.

 

A megemlékezésen közreműködött Szilvásiné Csordás Éva előadóművész, aki a költő Nem tudhatom című versét szavalta el. Gyarmati Fanni naplójából olvastak fel részleteket Kovács Sára és Szabolcs Katinka diákok. A rendezvény végén koszorút és mécseseket helyeztek el az emlékhelynél.

A költő munkaszolgálatos társaival 1944 októberében járt Szentkirályszabadján a szerbiai Borból induló menet egyik állomásaként. A költő előtt tisztelgő emléksétát 1964 óta rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!