átlag feletti értékek

2018.09.13. 07:00

Forró, de csapadékos volt az idei nyarunk

Másfél fokkal melegebb volt az idei nyár, mint azt az elmúlt évtizedekben megszokhattuk – tájékoztatta lapunkat Kovács Győző meteorológus.

Marton Attila

A kánikulai napokon annyian voltak volt a strandokon, hogy ki lehetett volna tenni a Megtelt! táblát

Fotó: Penovác Károly/Napló

A szakember kiemelte, az utóbbi száz évben a mostani volt a hetedik legmelegebb nyár Veszprém térségében, az augusztusi középhőmérséklet pedig az elmúlt évszázad képzeletbeli rangsorában a negyedik helyet foglalja el. A középhőmérséklet mindhárom nyári hónapban meghaladta a sokévi átlagot.

A kánikulai napokon annyian voltak volt a strandokon, hogy ki lehetett volna tenni a Megtelt! táblát Fotó: Penovác Károly/Napló

A június 1,6 fokkal, a július 0,8-del, míg az augusztus 2,2 fokkal volt melegebb a szokásosnál. Kovács Győző elmondta, a három hónapban összesen 69 nyári napot – amikor a csúcshőmérséklet meghaladja a 25 fokot – jegyzett fel. Bár az eddigi abszolút hőmérsékleti csúcs nem dőlt meg, ezt a rekordot a 2013. augusztus 8-án mért 39,6 fokos érték tartja Veszprémben, a megyeszékhelyen 98-szor emelkedett 25 fok fölé a hőmérséklet, és 27- szer haladta meg a harmincat.

A nyár folyamán, annak ellenére, hogy térségünkben 35 fok feletti hőmérsékletet nem mértünk, három jelentősebb hőségperiódus fordult elő. Júniusban kettő, júliusban három, augusztusban hat napon emelkedett a napi középhőmérséklet 25 fok fölé – folytatta Kovács Győző. Bár az átlagosnál jóval forróbb volt a nyár, az időjárási rekordok két hűvös naphoz kapcsolódnak. A repülőtéri mérőállomás július 2-án reggel 8,9 fokot mutatott, miközben ezen a napon az elmúlt száz évben nem volt ilyen alacsony ez az érték. Augusztus 26-án a napi maximum 14,9 fok volt, 0,3 fokkal kevesebb, mint 1969-ben ugyanezen a napon.

Az idei nyár térségünkben meglehetősen csapadékosnak bizonyult. Az utóbbi 25 év átlagában a három nyári hónap csapadékösszege a reptéren 200 milliméter, idén ennél 70 milliméterrel több eső esett. A városban még több hullott, ott a csapadékösszeg meghaladta a 350 millimétert. Különösen a július volt csapadékos, amihez hozzájárult, hogy 11-én 24 óra leforgása alatt több mint 60 milliméter esett, jegyezte meg Kovács Győző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!