motivációs előadás a noszlopyban

2018.02.20. 20:00

Gera Zoltán: A tehetség önmagában nem elég

A tehetség önmagában nem ér semmit, ha nincs mögötte szorgalom. A focit tanulom, s mire befejezem, talán értek is hozzá kicsit – erről is beszélt Gera Zoltán, a Ferencváros 97-szeres válogatott labdarúgója, a magyar futball 38 éves, legendás egyénisége, aki a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE (VFC USE) meghívására tartott motivációs előadást.

Varga Róbert

Nagyon sokan voltak kíváncsiak Gera Zoltán előadására Fotó: Penovác Károly

Tíz százalék tehetség, kilencven százalék szorgalom. Ezt látta kiírva egy angol futball-akadémia falán. Vagyis alázat, kemény munka, hit, egészséges, sportszerű életmód, tudatos étkezés, megfelelő mentális és fizikális készülés, fegyelmezett pihenés a mérkőzésekre. A szenvedély és a győzni akarás pedig számára alap, hiszen a foci életének egyik fontos, komoly része, gyerekkori álmainak megvalósulása.

Az utolsó játékosegyéniség

Gera Zoltán a magyar labdarúgás egyik legnagyobb, nemzetközileg is jegyzett sztárja. Egyes szakemberek szerint Détári után az utolsó olyan játékosegyéniség, akinek cseleire, góljaira generációk emlékeznek majd. A remek labdarúgó a rá jellemző közvetlen, humoros stílusban elevenítette fel pályafutásának sorsfordító pillanatait a fiatal futballistáknak. Szerinte ma már más a világ és a foci is, mint régen. Egy olyan támadóra, aki nem tud védekezni megfelelően, és egy olyan védőre, aki nem tudja a támadásokat segíteni, nos, ilyen játékosokra ma már ritkán építenek az edzők.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak Gera Zoltán előadására Fotó: Penovác Károly

Annak idején nem volt okostelefon, PlayStation, ők éjjel-nappal fociztak a grundokon, pályákon. Ösztönösen tanulták meg, amit ma szervezetten akadémiákon, iskolákban, edzőközpontokban oktatnak. Arról, hogy szerinte jó-e az akadémiai képzési rendszer, azt mondta, ebben ő nem kíván állást foglalni, hiszen van, akinek bejön, másnak meg esetleg nem.

Sorsfordító gólok

Beszélt arról, hogy életének több sorsfordító gólja volt. Ilyennek tartja azt, amikor egykor a Harkány SE labdarúgójaként a felnőttbajnokságban elért első találata után olyan belső, felszabadító öröm öntötte el, hogy szaltót ugrott. Ez vált aztán góljai ünnepi védjegyévé. Hozzáfűzte, az utolsó szaltóját a pályán a gyermekeinek ugorja majd. Felelevenítette a sorsfordító góljait az Angliában eltöltött tíz évből, amikor a West Bromwich Albion csapatába igazolt. Megosztotta azt, miként fogadták az öltözőben, az edzéseken, milyen világsztárok között futballozni. A Fulhammel egészen a döntőig menetelt az Európa-ligában. Kudarcként élte meg viszont, hogy a számára is emlékezetes Európa-bajnoki szereplés és a portugáloknak lőtt gólja után a Ferencvárossal kiestek a BL-ből albán

ellenfelükkel szemben. Ezt a vereséget tartja eddig pályafutása során a legfájóbbnak.

Felvette a ritmust

Elmesélte: azt tanulta meg a Premier League-ben, hogy egy-egy kudarc után nem szomorkodnak napokig a játékosok, mint esetleg itthon, nem viszik magukkal a mérkőzések rossz élményeit, hanem várják a következő meccset, hogy ott ismét megpróbáljanak nyerni. Nem esnek a drukkerek sem túlzásokba, mert mindig jön egy újabb meccs, s ott lehet javítani, ismét drukkolni a kedvenceiknek. Amikor az önbizalma kicsit elhagyta, akkor abból merített erőt, hogy visszagondolt azokra a sikeres megoldásaira, góljaira, cseleire, amelyek győzelemre segítették. Őszintén elmesélte: az első angliai mérkőzésén olyan irammal szembesült, hogy már a tizedik percben felpillantott az eredményjelzőre, hány perc van még hátra, mennyit kell kibírnia. Aztán szépen, fokozatosan felvette az ott megkövetelt és természetes sebességet, a mentalitást, mert az edzéseken nagyon keményen kell küzdeni, hajtani, dolgozni, hogy bekerülhessen valaki a csapatba.

Focista a kispadon

Szerinte a magyar futball színvonala akkor javulna, ha a bajnokság is erősebb lenne. Ha egy-két fordulót tudnának menni a csapataink a nemzetközi kupákban, vagy bekerülnénk valamelyik BL-csoportba, akkor az megmozdítaná a drukkereket, s kihatna a hazai bajnokságra is. A gyerekek olyan kérdéseket is feltettek neki, hogyan lehet feldolgozni, ha valaki úgy érzi, az edző vagy csapattársai nem a képességei szerint ítél meg valakit. Gera példákkal illusztrálta, hogy csapaton belül is tapasztalhatók rivalizálások, de erre is a legfőbb válasz a teljesítmény, a szorgalmas munka, mert az mindig meghozza az eredményt. Neki is akadt olyan szituáció a pályafutásában, hogy a posztján mást játszattak, kispadra került. Aztán addig küzdött, míg megmutatta, lehet neki is helye a csapatban, és őt rakták be a kezdőbe egy másik posztra.

Példaképek

A fiatal focisták példaképeiről is kérdezték. A legendás játékos nagyon szerette Détári Lajos játékát, Maradonáét, nagy kedvence viszont a brazil Ronaldo, aki szerinte kiemelkedő klasszis, csakúgy, mint Messi. Arra a kérdésre, hogy ki ma a legjobb középpályás, azt felelte: sok jó játékos van ezen a poszton, de szerinte Gerrard az. Ugyanakkor hozzátette: a portugál Cristiano Ronaldo is igazi világsztár, a dinamizmusa egyedülálló.

Gera Zoltán soha nem tagadta, életét köszönheti a megtérésének, a hitének, s vallja: az ember úgyis csak a személyes sorsán keresztül tudja megmutatni, hogy megváltozott. Ő pedig szeretne jó példaképpé válni. Emberként és sportolóként egyaránt. S ehhez is sok szorgalomra van szükség.

A meghívott vendégnek Szabó Péter, a VFC USE sportigazgatója köszönte meg, hogy eljött Veszprémbe, majd hosszú percekig zajló autogramosztással zárult a találkozó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!