Még ma is örömét leli a munkájában a 95 éves Győry Imre főmérnök

Napi rituálé a hólapátolás

A többek között a Clark Ádám Életműdíjat is a birtokában tudó nyugalmazott főmérnököt arról kérdeztem, miben rejlik aktivitásának és munkabírásának titka, és persze nem titkoltan szerettem volna egy keveset hallani a hosszú évtizedek alatt megélt élményeiről. Imre bácsi farkasgyepűi, erdőszéli otthonában takaros és rendezett bejárat fogadott, csupán a kert őrizte még nyomokban a hótakaró áldásos hatását. A hídmérnöknek nemcsak alkotóereje kimagasló, hanem fizikuma is, ugyanis a téli időben, még így a kilencvenöt év elmúltával is a napi rituálé részének tekinti a hólapátolást. A hallban a méretes tervezőasztal és a különféle relikviák közelében, a karosszékében kényelmesen elhelyezkedve rögtön a történetébe kezdett.

Az autópályák építésére a legbüszkébb

- Annyi minden történt velem az életem során, hogy szelektálnom kell – jelezte előre kedves mosoly kíséretében az idős mérnök, aki a büszkeségéről, az autópályák építéséről indította beszélgetésünket. – Az egyik kiemelkedő munkám az M7-es autópálya megépítése volt, melynek a főnöke voltam tizennégy évig. Izgalommal álltunk a feladat előtt, mert akkor Magyarországon még nem ismertük az autópálya fogalmát, nehézségek árán külföldi szakfolyóiratok beszerzésével tájékozódtunk a munkálatok elején. Rengeteg kihívást és új ismeret megszerzését jelölte számunkra az a feladat – emlékezett vissza az utak és autópályák tervezésében és kivitelezésének minőség-ellenőrzésében közel hatvan esztendőn át kifejtett irányítói munkájáról.

Az orvosi pálya helyett a mérnökit választotta

A kezdeti évekről is mesélt, gondolati időutazásában a gyermekkori céllövöldét idézte. Gyermekként a vidéki búcsúkban pontosan célzott és rendszerint elvitte a szebbnél szebb vásárfiát. Fiatalon még a gyógyítás hivatását szerette volna választani magának, a sebészettel kacérkodott, a biztos keze miatt, de a család környezetében élő és tevékenykedő mérnökemberek közelsége a műszaki pályára predesztinálta. Az orvoslást mára az unokák és a tágabb családi kör tagjai gyakorolják. Amikor látogatóba jönnek Farkasgyepűre, igyekeznek a szépkorú mérnököt alaposan megvizsgálni, aki rendre csak hárítja a családtagok ezen irányú érdeklődését, mondván, hogy ő köszöni szépen, de jól érzi magát. Vajon mi a titok nyitja, van-e titkos elixír recept a birtokában?

Szerencsés gének, megbecsült örökség

- Az első, hogy mit örököl az ember a szüleitől. Szerencsés ember vagyok, szüleim tiszta életet éltek, szeretetteljes szép családi mintát mutattak nekem. Meg kell becsülnünk örökségünket, józan életet kell élnünk. A családomban sokan magas kort értek meg, így gének tekintetében is kedvezően alakult a helyzetem és nem utolsó sorban a mások számára is feltűnően nyugodt természetem az, ami kimagasló előnyt jelentett számtalan esetben, az életemben. Az egészségem, a munkabírásom, teljesítményem, szempontjából egyaránt mérvadó volt ez a tulajdonságom. A második világháború alatt nem egyszer kerültem életveszélyes kalandokba, amikor a szerencse mellett a higgadt természetemre is nagy szükségem volt a túléléshez, a folytatáshoz.

Háborús évek

- Az egyetemi tanulmányaim alatt történt az az eset a háborús időkben, amikor úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a pesti műszaki egyetem utolsó két évfolyamának a diákjait és professzorait nyugatra kell menekíteni, biztonsági okok miatt. Úgy vélték a háború befejezésesekor Magyarországnak szüksége lesz majd a szakemberekre, fontos volt minket jó helyen tudni. Az akkori ország vezetés biztonságvédelmi elgondolása miatt, mi mint egyetemisták katonai behívót kaptunk és elvittek minket Breslauba. A mérnöki kar ott folytatta rövid ideig a tanulmányait, de indokolt lett egy következő utazás, amikor újra bevagonírozták a társaságot, hogy Halléba szállítva nagyobb biztonságban legyünk. Egy légvédelmi tüzérségi laktanyába helyeztek el bennünket, ahol egy óvóhelyi tartózkodásnak és az égi gondviselésnek köszönhetően túléltük az amerikaiaknak azt bombázását, ami szinte az egész várost elpusztította. Akkor az egyetem vezetősége és a diákok egységesen elhatározták, hogy tovább kell mennünk délre. Az egyetemnek lehetősége adódott több millió cigarettáért cserébe hozzájutni egy vasúti szerelvényhez mozdonyvezetővel együtt. A még ma is élénken bennem élő megpróbáltatásaink sorának ott még nem volt vége, mert négy amerikai repülőgép észrevette a szerelvényünket és sortüzet nyitott. Ekkor, rövid időn belül, újra életveszélybe kerültem. A szó szoros értelmében az életemért kúsztam, másztam, rejtőztem a golyózápor elől menekülve. Harmincnégy halottat hagytunk ott azon a tragikus napon, amikor egy akna által kimélyített gödörben arra vártam, hogy a repülőgépek elhagyják a helyszínt. Visszagondolva a nyugalmam, a lélekjelenlétem minden bizonnyal ott is segített a túlélésben. A lelki szemeim előtt még ma is látom a háborús filmbe illő jelenetet, ahogy a sebesülteket mentettük a pusztító haláltenger közepette. Nem volt mit tenni, mi túlélők eldöntöttük, ha kell gyalogosan is akár, de hazaindulunk. Viszontagságos embert próbáló utunk során, sem kalandokban, sem veszélyes helyzetekben nem szenvedtünk hiányt, mire újra magyar földet érezhettünk a lábunk alatt – mesélte még ma is valóságos izgalommal a hangjában, szinte újra átélve a megtörtént eseményeket Imre bácsi.

„Úristen, itt a gyerek!”

- Németországból eljutni Tas községbe a szüleimhez – akiket akkor már rég nem láttam -, feledhetetlen érzés volt. A szüleim szüreteltek, mikor a szőlősorok között szakadtan, a kimerítő út után, fiatal korom ellenére elgyötörten botorkáltam. Édesanyám meghatottságtól elcsukló hangjára, amint azt mondta „Úristen, itt a gyerek” még most is, ennyi idő távlatából is élénken emlékszem – osztotta meg életének egyik boldog pillanatát.

Ötvennégy év boldogság

Az élet tartogatott nehézséget bőven a szakmájában oly elismert mérnöknek, de rengeteg szépséget is. Fiatal felnőtt korát idézve beszélt arról a bizonyos focimérkőzésről ahol megismerte szerelmét, akit aznap este hazakísért. Az aznapot másnap, és ötvennégy évig tartó boldog házasélet követte. A házasságuk alatt két gyermekükről és a családi élet harmonikus idilli hangulatáról, továbbá életének még ma is fontos állomásáról, a hivatásáról is említést tett.

Négy-ötszáz hidat tervezett vagy újított fel

- Amire az autópálya építésén kívül büszke vagyok, az a győri Baross-híd korszerűsítése, életem egyik legszebb munkája. A hosszú évek során körülbelül négyszáz-ötszáz híd tervezésében, vagy felújítási folyamatában vettem részt. A 83-as számú főút Városlőd-Pápa összekötő szakasz felújításának megtervezésére, kivitelezésére is szívesen gondolok vissza, a munkának köszönhetően megismertem a festői szépségű Farkasgyepűt, amit már ilyen hosszú évek távlatából az otthonomnak tekintek. A közelmúltban átadott várpalotai elkerülő útszakasznál lévő egyik hidat is én terveztem – sorolja ifjúkori lendülettel hivatásának látható és tapintható lenyomatait, életének büszkeségeit, természetesen gyermekei, unokái és dédunokája után.

Festővásznon is alkot

Jelenleg az M8-as autópálya új hídjainak a tervezésébe fogna már bele legszívesebben, de amíg a döntéshozatali munkafolyamatok zajlanak, nincs újabb feladat. Szabadidejében olvas, televíziót néz, és mindig kapható egy kellemes beszélgetésre, a családtagjai, vagy akár a falubéliek örömére, mert történetekből, életbölcsességeiből nem tud kifogyni a kedves idős mérnök, aki nemcsak a tervező asztalon alkot, hanem a festővászon előtt is. A művészi vénájából adódóan az évek alatt szebbnél szebb képeket festett, melyekből csak néhányat csodálhattam meg a házában, a többi barátok, családtagok falát ékesíti, de ez már egy következő történetet érdemel.