két autó ütközött

2018.03.27. 08:51

Halálos baleset történt Veszprémnél a 8-as főúton (frissítve)

Egy személy meghalt, egy pedig megsérült, amikor eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi összeütközött Veszprém határában, kedden reggel, közölte Aradi Virág megyei rendőrségi sajtóreferens.

Kovács Erika

A baleset a 8-as számú főút 47-48-as számú kilométerszelvényénél történt, a Veszprémet elkerülő keleti körgyűrűn. A katasztrófavédelemtől megtudtuk, a balesethez a veszprémi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. A mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Fotó: Kovács Erika

Frissítés:

A halálos balesetről a rendőrség elmondta, a rendelkezésre álló adatok alapján egy Suzuki típusú személygépkocsi haladt a 8-as számú főút Veszprémet elkerülő szakaszán, az Almádi út felől a 82-es számú út irányába. Haladása során eddig ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő Seat típusú gépjárművel. A baleset során a Suzuki vezetője, egy 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a Seat sofőrje, egy 48 éves nő súlyosan megsérült. A baleset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

Fotó: Csontos Dávid

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!