nyomtalanul eltűnt?

2017.12.11. 14:00

Hol lehet VV Fanni? Nem bukkantunk keresői nyomára a nagyvadas erdőkben

Nem kívánt kérdéseinkre válaszolni Brodmann Péter, a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László ügyvédje hétfőn. Az elmúlt hétvégén bevetettük magunkat a Veszprém megyei nagyvadas erdőkbe, ahol a Bors szerint a lányt 0-24-ben keresik, de nem bukkantunk a keresők nyomára.

Kovács Erika

A Bors megírta: a november 20-án eltűnt Novozánszki Fannit már nem a Du­nában, hanem Veszprém me­gye erdős területén keresi nagy erőkkel a rendőrség, ugyanis az előzetes letartóztatásba helyezett, emberölés bűntettel gyanúsított korábbi MSZP-s önkormányzatiképviselő-jelölt, B. László bérelt autójának GPS-jelei Budapest és Veszprém közötti mozgást mutattak. A nyomok egy hatalmas, több tízezer hektáros, nagyvadas területre vezetnek, ahol 0–24-ben keresik az egykori ValóVilág-szereplő elrejtett holttestét.

Brodmann Péter, a VV. Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László ügyvédje a Borsnak korábban elmondta: „Ügyfelemet folyamatosan kihallgatják, együttműködik. A bűnrészességet igen, de az emberölést továbbra sem fogja beismerni. Egy dolgot tudni kell, itt azért keresnek egy német rendszámú BMW-t is, de nyilván erről a rendőrség többet tud mondani. Ez egy egészen más autó, mint amit megtaláltak a nyomozók. Ügyfelem nem BMW-t bérelt.”

Fotó: Balogh Ákos

A történtek kapcsán korábban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amelynek kommunikációs osztálya közölte: folyamatban lévő nyomozásról, illetve a jelenlegi és a jövőben tervezett egyes nyomozati cselekményekről továbbra sem kívánnak nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!