ismét dobogós helyen

2018.04.25. 14:00

Idén is Veszprém az egyik legélhetőbb vidéki város

A vidéki nagyvárosok közül 2018-ban is Egerben, Veszprémben és Tatán a legkellemesebb lakni - derült ki az Otthon Centrum harmadik alkalommal publikált elemzéséből.

veol.hu

Egészségügy, oktatás, munkahelyek

Harmadik alkalommal vizsgálta az OC, miért vonzóbb egyik város a másiknál, azaz hol jó ma élni Magyarországon, és ez mennyiben tükröződik a lakásárakon. Az egészségügyi ellátásra, az oktatási és munkahelyi lehetőségekre vonatkozó statisztikai adatokból készült „életminőség-indikátor” értékét az ingatlanárakkal összevetve rangsorolták Budapest kerületeit és a 20 ezer főnél népesebb városokat.

Beelőztek a vidéki városok

Az első tíz helyezett között hat fővárosi kerület, valamint Eger, Veszprém, Tata és Szekszárd találhatók. A sorrend tavaly óta annyi változott, hogy néhány fővárosi kerület helyett vidéki város került előbbre.

Az idei lista alapján az agglomeráció és a vidéki megyeszékhelyek a középmezőnyben helyezkednek el. Ebben szerepet játszik, hogy a foglalkoztatottság, az egészségügyi ellátás és az oktatás mutatói általában a város méretének növekedésével arányosan kedvezőbbek, míg a kisebb települések és a főváros belvárosi kerületei a munkába járás időtartamában rendelkeznek kedvezőbb mutatókkal.

Miért ez a három?

Vidéken Veszprém, Eger és a főváros közeli Tata bizonyult a legélhetőbbnek. Egerbe viszonylag sokan költöztek be az elmúlt években, Veszprémbe szintén, és itt a foglalkoztatás is kedvezően alakult. Mindhárom városra jellemző, hogy nem kell sokat ingázni a munkahelyekre, amit e városok mérete és a közelükben elérhető munkahelyek biztosítanak.

Megyei jogú városok a középmezőnyben

A nagyobb régióközpontok, mint Debrecen, Szeged vagy Pécs a középmezőnyben szerepelnek, mert bár megfelelő az intézményi ellátottság, de az ott lakóknak a munkába járás időtartama – a városok méretéből fakadóan – több időt igényel. A megyei jogú városok többsége a középmezőnyben helyezkedik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!