Ilcsi bácsi: „Nekem a Balaton a világ közepe”

A világról alkotott kép átalakul, ami korábban fontos volt, lényegtelen lesz, és új értékeket fedez fel az ember maga körül, vallja Molnár Ferenc, ismert nevén Ilcsi bácsi, a néhány éve elhunyt híres kozmetikus fia, akivel Csopakon beszélgettünk, melyet szintén otthonának tekint. Embert próbáló életében a természet ereje és hite segítette át a nehézségeken.

- Zavar-e, hogy férfi létemre Ilcsi bácsinak neveznek? Kicsit sem! Sőt, nagyon büszke vagyok rá, mert édesanyám emlékét őrzi, akitől nemcsak a munka, illetve a természet iránti elkötelezettséget tanultam meg, hanem azt is, hogy egész életemben úgy éljek, hogy mindig bele tudjak nézni a tükörbe, emlékezik édesanyjára Molnár Ferenc. Úgy fogalmaz, az ember a mintát gyermekkorában látja meg, akkor dől el minden. Náluk a családban a szorgalom, a maximalitás és a tisztesség alapkövetelmény volt, és ő ezzel az örökséggel indult. Édesanyja, ötvözve szülőföldje, a palócvilág tisztaságát, és füvesasszony, csontkovács ősei örökségét, az ötvenes években kezdett dolgozni, és mindig úgy tartotta, a növényekben, zöldségekben és gyümölcsökben minden megtalálható, amire az embernek szüksége van. Így először egyedül, később fiával együtt gyűjtötte és készítette el a legkülönfélébb krémeket, amelyeket ma már a világ negyven országában ismernek.

A híres asszony fiának többször volt szüksége arra az erőre, kitartásra, amit családjában látott, onnan merített, mert az élet komoly próbák elé állította. Gyermekkorában, 1957-ben ázsiai influenzajárvány tombolt, amit elkapott, melynek agyhártyagyulladás, majd kétoldali hallóideg-bénulás, aztán hallássérülés lett a vége. Emiatt ma is segédeszközt visel a hallás érdekében.

Tíz évvel ezelőtt pedig – ahogy fogalmaz – újjászületett. Szívénél aortarepedés történt, emiatt életmentő műtét várt rá, miután nyáron rosszul lett a csopaki kikötőben. Azt mondták neki az orvosok, ha nem műtik meg, egy napja van hátra, de azt is közölték vele, az operációnál a túlélési esélye csekély. – Vállaltam a kockázatot, mivel nem volt más választás. Ráadásul egy különleges élményt is megéltem a szívműtét közben, találkoztam elhunyt édesapámmal és bátyámmal, akiket tisztán láttam akkor. A testvérem azt mondta, „Feri, nem kell még jönnöd, maradjál!” Az orvosok közölték vele, történhet ilyen, idézi fel a különös emléket Ferenc, aki kivételesen nagy szerencsének tartja, hogy a mentőben, mely érkezett érte, kardiológus orvos dolgozott éppen. Arról is beszél, hogy az utolsó éber pillanatában a műtőben látta, hajnali négy lett volna tíz perc múlva. Később, hónapokkal a műtét után döbbenten látta meg a karóráján, hogy ugyanennyi idő volt rajta, amikor az óra megállt. – Nem vagyok babonás, de azóta nem nézem az időt, nem hordok órát, a napi ritmus szerint élek, dolgozom. Mindennap örülök, hogy felébredek, nekem mindegy, ha süt a nap vagy esik az eső, hangsúlyozza.        

Aztán néhány nyugodt év után villámcsapásként érte az újabb rossz hír, súlyosan megbetegedett a felesége, miután pokoli évek következtek az életükben. Ferenc felidézi, borzasztó volt megélnie azt is, hogy a kislánya, aki most 12 éves, éveken át látta beteg, gyötrődő édesanyját, aki végül borzasztó szenvedés és sok műtét után végül elhunyt. – Egy évet adtak neki az orvosok, mi végül négy évet, két hónapot és három napot birkóztunk a rákkal. Közben, látva feleségem szenvedését, fogtam bele egy kutatásba, hogy ezzel is segítsek neki és sorstársainak, amellyel létrejött egy krém a sugárterápia okozta bőrégés jelentős enyhítésére, fogalmaz, aztán felveti: – Hogy milyen négy évünk volt? Emberileg és jellemben is hihetetlenül átgyúrja, megreformálja az embert egy ilyen küzdelem, miközben az egész világszemlélet átalakul. Ilyenkor rádöbben az ember, hogy apró bosszúságok mennyire jelentéktelenek egy súlyos betegséghez mérten, és megtanulja igazán becsülni az életet, egészséget. Hívő lévén mindent Istentől kapott feladatként fogtam fel, hitem sokat segített a borzalmak elviselésében. Ha kellett, éjjel keltem, hogy párom kedvenc ételét elkészítsem, aztán tíz perc alvás után valamiért ébredtem újra, és ez így ment évekig. Soha nem éreztem tehernek semmit, nem voltam fáradt, sokszor magamat nem értettem, miért? – sorolja. Úgy mondja, az ember teljesítőképessége szinte végtelen, ha vészhelyzet és készültség van, ha érzi, a másiknak kicsit jobb, ha egy szikrát is tud tenni érte, akkor szinte hegyeket lehet megmozgatni ezzel az erővel. Ferenc így folytatja, azóta is mindennap megköszöni az Istennek a napot, amit megélhet, de a nehézségeket is, mert azokból tanul, melyeket soha nem csapásként él meg, hanem feladatként, amit kezelni, elviselni kell.

Felesége betegsége alatt tragédia is érte, meghalt az édesanyja, akire egész életében nagy büszkeséggel tekintett, példaképének tartotta, lénye önmagában is rengeteg erőt adott fiának.

Ferenc életét ma a család és hivatása tölti ki, öt saját, két nevelt gyermeke és két unokája van. A cég tulajdonosaként termékfejlesztéssel és oktatással foglalkozik, és szenvedélyesen szereti a természetet, amelyből ma is erőt merít, úgy mondja, ételt, italt és hazát ad, minden értéke előttünk hever, csak le kell érte hajolni. Nem véletlenül választott lakhelyének egy tanyát, ahol lovak, kutyák, macskák és haszonállatok veszik körül.

- Életem a jószolgálati munkával teljes, folytatja, majd sorolja, elkötelezettje az ökumenikus egyháznak, a környezetvédelemnek, a cukorbetegeknek, egyik gyermekkórháznak, a madártani és természetvédelmi egyesületnek, segítette az árvízzel sújtott térségeket, a vörösiszap-katasztrófa és földrengések elszenvedőit, a Kassai Nemzeti Színházat, a Szentegyházi Gyermekkórust és a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumot.   

Ferenc, amikor teheti, indul Csopakra, amelyet évtizedek óta a másik otthonának tart, nyáron irány a tó, a vitorlázás régi szenvedélye. Neki a Balaton a világ közepe. Külföldre – ahogy fogalmaz – elrángatni sem tudják. A számtalan nehézség ellenére boldognak tartja magát, szerinte a legfontosabb, hogy az ember önmagával békében éljen, akkor mindennel és mindenkivel így tesz. Sokan vélt vagy valós sérelmeiket cipelik, képtelenek túllépni rajtuk, ami önmagukra és a környezetükre is hatással lehet. Szerinte nem kell beletörődni minden esetben abba, ami van, törekedni kell a jobbra, nemesebbre, de az ember egy zsíros kenyérrel és lila hagymával éppen olyan boldog lehet, mint egy finom steakkel.