gyakorlat öskü térségében

2018.04.26. 11:30

Ilyen még nem volt: éjjellátóval lőttek a Gripenek

A magyar katonai Gripen vadászrepülőgépek üzemeltetésének történelmében először hajtottak végre éjjellátó eszközök segítségével sikeres levegő-föld éleslövészetet.

Balogh Ákos

A hosszú záridős felvételen jól látható a lőtér felett rácsapó vadászrepülőgép támadási iránya, a lövés pillanata, és a földet érő nyomjelző lövedékek által húzott fénycsóva

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A magyar katonai repüléstörténetben minden bizonnyal kiemelt eseményként emlegetik majd a szerda estét, amikor a JAS-39 Gripen vadászrepülőgépek hazai üzemeltetése során először hajtottak végre sikeres levegő-föld éleslövészetet éjjellátó eszközökkel.

Éjszakai felvételünkön középen felsejlik a Gripen sziluettje, előtte jól látható a nyomjelző lőszer által húzott csík, mögötte pedig a lövéskor keletkező lángok és szikrák által húzott csíkok

2006, az első modern vadászrepülőgépek hazánkba érkezése óta folyamatosan dolgoznak katonai szakemberek azon, hogy a repülőeszköz képességeit bővítsék és harci alkalmazhatóságát minél szélesebb körűvé tegyék. Ennek egyik jelentős állomása volt az, amikor éjszakai körülmények között mind az előretolt repülésirányítók, mind pedig a harci repülőgép pilótája éjjellátó eszközök használatával jelöltek ki és semmisítettek meg lőtéri célokat.

A hosszú záridős felvételen jól látható a lőtér felett rácsapó vadászrepülőgép támadási iránya, a lövés pillanata és a földet érő nyomjelző lövedékek által húzott fénycsóva

A feladat igen összetett volt, az éjjellátón keresztül megváltozott és leszűkült térérzékkel – igaz, a sötétben is látó pilótának – egy nagy sebességű légi járművel kellett egyszerre repülnie, tájékozódnia, előretolt repülésirányítók által megadott vagy lézerrel megjelölt célokat azonosítani és támadnia gépágyúfegyverzettel.

Mindez nem megy egyik napról a másikra, egy ilyen műveletnek több gyakorlási fázisa van, mind az éjjellátós repülésnek, mind a célzások és célravezetések begyakorlásának, a különböző célmegjelölő, kommunikációs összekötő berendezések használatának elsajátításának, hogy végül komoly szabályoknak megfelelve valós körülmények között éles lőszer használatával elvégezhessék a feladatot.

A koromsötétben már csak a repülőgép gépágyújának torkolattüze és a nyomjelző lövedék látszik, tiszta Csillagok háborúja...

Az elmúlt időszakban több különböző beszerzés is történt, melyek a Gripenek képességeit erősítették, ilyen például a lézervezérlésű precíziós bombafegyverzet beszerzése vagy az a célravezetést segítő eszköz, mely a repülőgép célzókonténere által rögzített képet élőben sugározza le a földi repülésirányítóknak, így könnyítve meg a pilóta dolgát a biztos célmegjelölésben.

Fotók: Balogh Ákos/Napló

Azonban több tényező együttállása kellett ahhoz, hogy végül a repülőgép levegő-föld képességeit, akár például éles helyzetben a szárazföldi csapatok légi támogatásának lehetőségét kibővítsék az éjszakai alkalmazhatóságra is, így garantálva még inkább Magyarország biztonságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!