félelemnek nincs helye

2017.11.18. 08:00

Kalózvadász a világ veszélyes vizein – Afganisztán, Irak után újra itthon

Ez a harc automata Kalasnyikovval, vállról indítható rakétával, géppuskával és gépkarabéllyal, félautomata fegyverekkel, mesterlövészpuskákkal folyik, legtöbbször több órán keresztül, mondja Árpád, aki a világ veszélyes vizein védte már a hajókat a kalózoktól, máskor Afganisztánban, Irakban végzett biztonsági munkát.

Kovács Erika

- Most itthon vagyok, mert kamaszok a gyermekeim, és mellettük van a helyem! Meg kell tanítanom őket az életre, arra, hogy mire figyeljenek, mire vigyázzanak, meglássák, mi az értékes, mi a valódi körülöttük. Örülök, hogy a tanulás mellett a sport tölti ki az életüket, egyházi iskolába járnak, a fiam jéghokizik, lányom kajakozik, – avat be életébe Árpád, aki mélyen vallásos, nem néz tévét, mentett állatok veszik körül, imád főzni, kick boksz világbajnok, nemrég az innsbrucki versenyre kerékpárral ment ki, hét nap alatt 760 kilométert tekert le.

A kérdésre, míg mások menekülnek a kalózok elől, ő miért megy a közelükbe, azt mondja, a feladat, a kihívás, a változatosság, a hajókon levő kitűnő társaság vonzza, illetőleg az anyagiak. Utal rá, a kalózok ma már nem félszemű figurák, ahogy a régi filmeken lehet látni, hanem jól képzett és korszerű fegyverekkel felszerelt harcosok. Adódik, hogy ügynökeik már a kikötőkben feltérképezik az értékes szállítmánnyal induló hajókat.

Árpád az egyik hajón. A biztonsági emberek egymást váltva állig felfegyverkezve, védőfelszerelésben a nap 14 órájában készültségben állnak, figyelik a tengert, a hajókat, hogy megelőzzék, kivédjék a kalóztámadást Fotó: Archív

 

Árpád beszél arról, hogy a hozzá hasonló biztonsági emberek munkájára főként Afrika szarvánál, Szomália partjainál, újabban Nigériánál van nagy szükség, ahol a világ egyik legnagyobb tengeri kereskedelmi útvonalán évente 20 ezer hajó halad át rakománnyal. Ott a kilencvenes években polgárháború dúlt, a halászok területeiket védték az orvhalászokkal szemben, miközben lassan vérszemet kaptak. Előfordult ugyanis, hogy az őket megtámadó hajót elfogták, aztán a zsákmány övék lett, és a könnyű pénzkereset hatalmába kerítette őket. Volt olyan év, amikor 24 hajót raboltak el, fedélzetükön 460 matrózzal, akik közül többet is megöltek, közel ötvenmilliárd dollár kárt okoztak. A kalózok általában egymillió dollár váltságdíjat kérnek. Napjainkra évente harmadára esett vissza a támadások száma. Ez a jelentős visszaesés a hajókon levő biztonsági embereknek nagymértékben köszönhető. A kalózok a szállítóhajókra egyre nehezebben jutnak fel, melyeket sokszor védőháló is véd, melybe áramot, vizet vezetnek. A biztonsági emberek egymást váltva állig felfegyverkezve, védőfelszerelésben a nap 14 órájában készültségben állnak, folyamatosan figyelik a tengert, a közelben levő hajókat, hogy adott esetben megelőzzék, kivédjék a kalóztámadást a különféle nemzetiségű és rakományú hajókon, melyekre a védelmi munkát szervező társaságok szerződtetik a világ legbátrabb férfijait. A biztonságnak ára van, mely két-három hétre egy-egy hajónak 50-100 ezer dollárjába kerül. A kérdésre, hogy miként kerülhetett a kalózok fogságába egyik honfitársunk a közelmúltban Nigériánál, Árpád azt mondja, a körülményeket nem firtatta, úgy tudja, a kalózok egy német hajóról vitték el a hatvan körüli a főgépészt, aki szerencsére kiszabadult. Beszél arról is, hogy a hajókon, amelyeken általában 25-30 tagú a személyzet és két-három biztonsági ember van, jellemzően nagyon jó a hangulat, úgy mondja, a tengerészek, nagyon klassz srácok, jó emberek, érdekes személyiségek.

-Indulás előtt alaposan ellenőrzik a hajók biztonságát, a felszerelést, és próbát is tesznek a legénység menekülésére, ők ugyanis ugyanis adott esetben búvóhelyre mennek, és a hajó hídján mindössze három ember marad fenn. A biztonságiak először figyelmeztető lövést adnak le a kalózokra, akik egy távolabbi nagy hajóról kisebb halászbárkának tűnő vízi járművekkel közelítenek. -Aztán ha kell, megkezdődik a harc, mely órákon át is eltarthat, közli Árpád, aki többször került már éles helyzetbe, és azonnal megjegyzi, félelemnek nincs helye. Kiemeli, aki biztonsági feladatra vállalkozik, nem ismerheti ezt az érzést!

A kérdésre, hogy mit csinál, amikor nem végez védelmi feladatokat valahol a világban és nem vadászik a világ vizein, elmondja, mindig tanul valamit, folyamatosan érdeklődik az új iránt, most éppen patkolókovácsolást. Ehhez minden alkatrészt, berendezést ő maga készített el, hogy lovainak a legjobb patkót készítse el. A régi, selejtes darabokból pedig szerencsepatkót kovácsolok, de nem babonából! – mondja jókedvvel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!