Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek

2017.12.14. 20:00

Karácsonyi gálán ajándékozták meg a hátrányos helyzetű diákokat

Veszprém százhét hátrányos helyzetű általános és középiskolás diákja vehetett át ajándékokat a Cholnoky Jenő Általános Iskolában megrendezett műsor során.

Molnár Sándor

Tizedik alkalommal rendezett karácsonyi gálát a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület. Az ünnepségen a Cholnoky iskola igazgatója, Górné Fazekas Ágnes örömét fejezte ki, hogy intézményük minden évben részese lehet ennek a szép hagyománynak, amelynek során a Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület advent idején meghívja azokat a gyerekeket, akik szívesen együtt töltenek egy délutánt a karácsony jegyében, és az egyesület egy szép ajándékkal örvendezteti meg őket.

Márfi Gyula érsek elmondta, hogy az alkalmat az ünnepre a karácsony adja, amikor Jézus születését ünnepeljük, de sajnos az látszik, mintha Európa elfelejtené a kereszténységet és a karácsonyt is, ezért kérte a gyerekeket, hogy elevenítsék fel és vegyék komolyan a keresztény hagyományokat.

Molnár Roland, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy kisgyermekként nem tudta, mi a az a szó, hogy szeretet. Most már boldoggá teszi, hogy tudja, hogy törődnek vele. – Tudom, hogy milyen érzés kapni, de annál nagyobb örömmel tölt el, hogy a mai napon 107 tanulónak ajándékot tudunk adni. Arra törekszünk, hogy minél több gyereket támogassunk. Köztudott, hogy rengeteg kérelem érkezik be hozzánk és mi azon vagyunk, hogy minden kérelemnek eleget tegyünk – fogalmazott.

Az ajándékozást az egyesület sikeres bálja és a Zonta Klub Adventi gyertyafényes koncertjének teljes bevétele tette lehetővé. Utóbbit Kristóf Mihályné, a Zonta Klub elnöke jelképesen átadta Molnár Rolandnak. Az elnök asszony köszönte a veszprémieknek, hogy jegyet váltottak a koncertre és ezzel segítettek. Úgy gondolja, hogy a felajánlott 400 ezer forint nem is kerülhetett volna jobb helyre.

Szabó Péter a labdarúgó-szakosztály képviseletében és Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora focilabdákat adott át a gyerekeknek, majd a Cholnoky iskola 3. B osztályos tanulói kedveskedtek karácsonyi műsorral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!