hiányzik az összefogás

2017.10.19. 07:00

Kevés a sertés – a kistermelőnek nem éri meg?

A Központi Statisztikai Hivatal idei nyári állatszámlálásának adatai szerint drasztikusan, országosan 7,8 százalékkal csökkent a hazai sertésállomány. Eszerint ma az országban 2,8 millió sertés van.

Sági Ági

Csökkent az anyakocák száma is, 2009-ben még 226 ezer volt az országban, mostanra ez 176 ezerre csökkent.

A világ élelmiszer-előállítása egyre inkább a nagyüzemi és intenzív termelésnek kedvez, itthon is egyre kevesebb a kisüzemi sertés – mondta Sövényházi Balázs

- Véleményünk szerint nem igazán helytállóak ezek a számok – kezdi Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárkamara Veszprém megyei szervezetének általános alelnöke, aki kistermelőként maga is ezzel az állatfajjal foglalkozik. – A vágóhídi hatósági állatorvos által igazolt adatok szerint tavaly 4,6 millió sertést vágtak le a vágóhidak, ebből 4,2 millió volt magyar, a többi import – teszi hozzá.

Hogy a különbség miből adódik, azt nehéz megmondani. Régebben évente többször is mérték ezt az adatot, de valamiért az emberek sem szeretik elmondani a pontos számokat.

Pedig az ágazat fehéredik, a különböző hústermékek áfájának öt százalékra csökkentése és a vágóállat után járó állatjóléti támogatások is a tisztább piac irányába hatnak.

- Tisztában vagyunk vele, hogy a világ élelmiszer-előállítása egyre inkább a nagy-üzemi és intenzív termelésnek kedvez. Ez a folyamat hazánkban is tetten érhető, itthon is egyre kevesebb a kis-üzemi sertés – teszi hozzá Sövényházi Balázs.

Nagy Gábor májas hurkát készít a nemesvámosi kisüzemben. A kistermelők különösebb engedélyek nélkül a helyben előállított termékeket helyben értékesíthetik is. A tudatos vásárlók keresik a különleges minőséget Fotó: Sági Ági

Az idősebb generáció ki-öregedésével a fiatalok más életpályát választanak. Pedig a kisüzemben is sok az innováció és a technikai fejlődés lehetősége, mégsem akar senki állatokkal foglalkozni. Elvileg nem rossz üzlet most a sertéshizlalás, mert egy kilogramm élő sertést 450 forintért vesznek át, de drága a malac is, amit hizlalni kell. A választási malac kilójáért 900 forintot is elkérnek. Könnyű kiszámolni, hogy a 110 kilós állaton keletkező 27 ezer forintot terheli a takarmány, a munkabér, az állatorvosi költség. A mezőgazdaság szerkezeti átalakulása miatt a takarmány a kistermelőnek, ha meg kell venni, 40-50 százalékkal drágább, mint a saját termelés. – Jelenleg a kistermelőnek csak akkor éri meg a sertéstartás, ha komplexen csinálja, mint mi, és ebben nincs semmi titok, arra biztatunk mindenkit, hogy vágjon bele, van rá igény. Ha a termelők összefognának, lenne eredménye is – teszi hozzá.

A nemesvámosi családi vállalkozás ugyanis maga termeli meg az állatok takarmányát. A sertéseket 180 kilósan egy 50 kilométernyire található vágóhídon vágatják le. A húst maguk dolgozzák fel, és helyben értékesítik. A különleges minőséget a környéken már ismerik és keresik is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!