Nem születnek klasszis játékosok

2018.08.19. 11:30

Kiss László labdarúgó-legenda a magyar fociról, a világbajnokságról és Veszprémről

A pénznek és a játéktudásnak nincs köze egymáshoz. Ne kössük a horvát sikereket magunkhoz. Már 16 éve várok, hogy megszülessen egy világklasszisunk – három tanulságos balatonfüredi mondat Kiss Lászlótól, a magyar futball legendájától, akinek rekordját most sem tudták megdönteni. Senki nem rúgott még csereként beállva hét perc alatt három gólt a világbajnokságok történetében.

Varga Róbert

Kiss László: – Nem érhet fel egymillió forint azzal az érzéssel, ha tízmillióan imádnak

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Magyar Labdarúgó Szövetség idén hatodik alkalommal rendezte meg Balatonfüreden a hagyományossá vált női felkészülési tornát, a Balaton Kupát, melyen a mieinken kívül Fehéroroszország, Románia és Szerbia vett részt. A lelátón beszélgettünk a 62 éves Kiss Lászlóval, akit az 1980-as évek legveszélyesebb, legjobb csatáraként tartottak számon. Neve összeforrt a Vasassal. Első osztályú labdarúgóként 271 mérkőzésen 124 gólt szerzett. A címeres mezt harmincháromszor húzhatta magára, és tizenegyszer volt eredményes a válogatottban. Amikor a város csapata Glázer Róberttel feljutott az NB I-be, akkor Kiss Lászlót is leigazolta a veszprémi csapat. Az NB II-es Építőkben játszott, onnan került a VSE-hez, s 18 mérkőzésen öt gólt szerzett.

Kiss László: – Nem érhet fel egymillió forint azzal az érzéssel, ha tízmillióan imádnak Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kiss László sok mindent elért a pályán és azon túl is, de egy hiányérzete akad. Nem tudott bajnoki címet szerezni. Kétszer volt tagja a bronzérmes, egyszer az MNK- és egyszer a KK-győztes gárdának. Sokszor talált a hálóba, de nem vált belőle magyar gólkirály. A Vasastól a francia Montpellier csapatához került, amellyel bajnokságot nyert a II. osztályban, és feljutott az élvonalba. Két évet töltött Franciaországban, ott a mai napig jó szívvel emlékeznek rá, no és csapattársaira, Millára, Törőcsikre, Zomborira. Trénerkedett Lajosmizsén, velük bajnokságot nyert, majd a női foci hívta el. A Femina csapatával hat aranyérmet szerzett, s ezután őt választották a női válogatott élére, több évig vezette a csapatot. Jelenleg a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának szakmai igazgatója, 16 éve dolgozik a Bozsik-programban.

Tagja volt a Mészöly Kálmán irányította magyar labdarúgó-válogatottnak, amely kivívta az 1982-es spanyolországi vb-re való kijutást. A selejtezők alatt Kiss László a norvégoknak Oslóban és itthon, a Népstadionban is két gólt lőtt. A sorsdöntő selejtezőt 1981-ben, 68 ezer (!) néző előtt játszották. A többi már legenda, történelem fantasztikus átemelős góljával együtt, de az internet segítségével betekintést nyerhetünk a régi a focihangulatba.

A játék legnagyobb világünnepén pedig beállított egy nem akármilyen rekordot. El Salvadornak mesterhármast rúgott, mégpedig csereként beállva, mindössze 7 perc alatt. Ilyen teljesítményre előtte és azóta sem volt képes egyetlen labdarúgó sem. S ha még hozzátesszük, ha azon a meccsen, les címén tévesen nem érvénytelenítik a negyedik találatát, akkor még több gólra módosulhatott volna ez a csúcs.

Mennyire izgult, hogy Oroszországban megdől ez a rekordja?

– Sajnos semennyire, messze jártak attól.

Pedig Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke azt mondta, minden idők legjobb világbajnokságát láthattuk.

– Az ő szemszögéből lehet. Szerintem meg minden idők legrosszabb vébéjén vagyunk túl.

Mire alapozza ezt?

– Először próbáltam szakmai szempontból figyelni a meccseket, nem tetszettek. Aztán igyekeztem magam beleélni a játékba, úgy meg egyáltalán nem hagyott nyomot bennem. Nemcsak azért, mert elvéreztek a nagy csapatok, hanem hiányoztak a fantasztikus focisták. A szpíkerek megpróbáltak egy-kettőt kinevelni vagy kinevezni lelkesedésükkel, de nekem csalódás ez a seregszemle. Ha nincsenek nagy egyéniségek, nagy csodák, akkor mi adja a vébét, mire emlékezzünk?

Fotó: archív

Milyen irányba tart a világ futballja?

– A pénz irányába. A lényeg mindenkinek, hogy ne kapjon ki, őrizze a saját pozícióját, lehetőleg kevés kockázattal legyen eredményes. A jelen ural mindent a jövő kárára. Ebben partner az edző és a vezető is. Így az került előtérbe, el tudják-e adni magukat a következő helyre. Piac, üzlet szavak, óriási összegek váltogatják egymást a sport helyett.

Azt mondták, a nagy egyéniségek a sok mérkőzés, a klubjaikban való terheltségük miatt kiégve érkeztek a világbajnokságra.

– Nem hiszem el, hogy motiválatlan legyen valaki egy vébén. Inkább talán annyi a gond, hogy a nagy egyéniségek, mint Messi, Ronaldo mögött nem értek be és nincsenek olyan fiatalok – talán Mbappé ilyen lehet –, akik hasonló szintű világsztárként képesek eredményesekké és vezéregyéniségekké válni egy csapatban. Modric jó futballista, de egy kicsit túlzás, hogy ő kapta a torna aranylabdáját.

Ha már a horvátoknál tartunk, mennyire kössük az ő sikereiket magunkhoz?

– Ne kössük! Ebben a horvát válogatottban tizenegyen nagyon komoly egyesületekben játszanak. Az, hogy az edző miként rakta össze ezt a gárdát, vagy mennyire bízta rájuk magát, s ez ilyen eredményt hozott, az ő belső ügyük. Nekünk ehhez semmi közünk nincs. Az más téma, hogy nekünk is valami ha­sonló utat kellene bejárnunk.

A kulcskérdés: mi a baj a magyar focival?

– Ha én ezt tudnám, már nagyobb pozíciót kapnék az MLSZ-ben.

Azért mégiscsak része ennek a rendszernek, talán látja a problémákat…

– Ahhoz, hogy eredményes legyen a labdarúgásunk, sztárokra lenne szükségünk. Nem kinevezettekre, felkapottakra, hanem valóban olyanokra, akik azok is. Már 16 éve dolgozom a Bozsik-programban, de még nem találkoztam olyan gyerekkel, akiben benne látnám a világklasszis lehetőségét. Még nem tudott megszületni. Várom.

Pedig a pénz, paripa, fegyver adott a sikerhez…

– Nem ettől függ. A horvátok háborút éltek át, nincstelenséget, cipőjük sem volt talán, de mindez más belső motivációs erőt adott számukra. Csakúgy, mint a braziloknak, akik homokban tanulták a játékot, vagy az afrikai kontinensről kitörni vágyókat is ide vehetjük. Őket leigazolja, integrálja Európa, amely nem tudja ilyen formában, ilyen belső energiával rendelkezően kitermelni a maga focistáit.

Nekünk épültek stadionjaink, akadémiáink, soha ennyi pénz nem áramlott még államilag a magyar labdarúgásba, ez nem elég motiváció?

– Nem szeretek beszállni ilyen vitákba, mert összetett kérdés ez. Épül vagy szépül pár stadion, lehet ezen polemizálni, de azt ne felejtsük el: milyen mennyiségben szűntek meg pályák, sporttelepek az elmúlt 27 évben, és ezek mind a grundok szerepét töltötték be.

Az akadémia-rendszer is egyre jobban hasonlít a nyugati körülményekre. Szervezetté vált, az edzők többsége nyitott az új ismeretekre, képezi magát.

De akkor hol a hiba, a gyerekekben, szülőkben, környezetben, kényelemben, célnélküliségben, esetleg a génjeinkben?

– Általánosságban ilyen szavakat emlegetnek, de általánosságokat nem lehet egyénekre bontani. Mert az egyikből hiányzik a gyorsaság, a másikból az elhivatottság, a harmadikból az alázat, a negyedikből a szenvedély. Aztán mindezt egy tégelyben kell vizsgálni. Lehet, az ötödiknél az edző nem jó, a hatodiknál pedig a szülő a hibás, mert olyan útra erőlteti a gyerekét, amely nem neki való. A pszichológusok felmérései szerint az U11 és U19-es csoportban korosztályonként egy vagy két játékos akar igazán futballozni a szíve, a lelke irányításával. Valami itt sem stimmel.

Ha ön annyi pénzt kapott volna, mint a maiak, hogyan élne most?

– Birtokolnék több nyaralót, autót, házat, de nem lettem volna jobb játékos. A pénz és a játéktudás nincs összefüggésben egymással.

Őszintén, megér ez ennyi pénzt, mint amit beleöntenek?

– A lehetőségnek kellene érni annyit, amit ma egy fiatal megkaphat, elérhet ezzel. Legyen az álmuk, vágyuk, hogy kijussanak egy világbajnokságra és ők legyenek a legjobbak. Nekünk a szocializmusban csak nagyon későn adatott meg, hogy külföldre mehessünk játszani, kicsit jobban élni. Ami probléma: ma itthon a fiatal focisták nagyon korán kezdenek a pénzzel foglalkozni. Egy magyarországi jól kereső szülőnek, mondjuk, 300 ezer forint a jövedelme, a fia elmegy játszani valahová és hazavihet egymillió forintot. Az sem szerencsés, amikor egy fiatal tehetséget, aki még kiforratlan, azonnal megkörnyékeznek az egyesületek, akadémiák külső motivációval, pénzzel, ígéretekkel, így ő már azt hiszi, tud focizni. Igen, ez egy olyan játék, amiért a végén fizetnek, de nem érhet fel egymillió forint azzal az érzéssel, ha tízmillióan imádnak.

Talán nem is ennyien, de nagyon szerették Veszprémben, ahol azóta is tartja a szólás: „Kiss Laci – nagy foci!”

– Pedig már leszállóágban érkeztem a csapathoz, de nem levezetni jöttem. Érzelmi okok miatt is döntöttem a város mellett. Itt lakott az édesapám, aki azóta már sajnos meghalt. Bátyám ma is Veszprémben él. Feleségem is jól érezte magát ott. Ha jól emlékszem, a húszcsapatos bajnokságban nyolcadikok lettünk, nagyszerű társaság jött össze. Ismertem Glázer Róbertet, akkor itt játszott Csongrádi Feri, Kakas Laci, Baranyi Sanyi, Csík Feri, Onhausz Tibi. Rugovics Vendelékkel és a győriekkel ekkor találkoztam, persze Bognár Dödivel, Csomesszal csakúgy, mint a helyi tehetséges fiatalokkal. Veszprém olyan barátságos város, mint Kaposvár, ahol felnőttem.

És mikor születik meg az új Kiss Laci, s lesz majd nagy a focink?

– Góllövésre talán alkalmas voltam, jósolni nem tudok…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!