kiemelkedő munkát végez

2019.05.07. 07:00

Rangos elismerésben részesült a Lovassy gimnázium tanára

Veszprém megyei díjazottja is volt a MOL Mester-M Díjnak: Szalainé Tóth Tünde, a Lovassy László Gimnázium biológia-kémia szakos tanára is részesült a rangos szakmai elismerésben kiemelkedő munkájáért.

Juhász-Léhi István

Schultz Zoltán igazgató és Szalainé Tóth Tünde a Lovassy gimnázium folyosóján.

Fotó: Pesthy Márton

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki.

Nagyon hosszú ideje, nagyon sokan, nagyon jól dolgoznak tanáraink, mondta a Naplónak Schultz Zoltán igazgató. Nagyon sok olyan diák van, aki hajlandó dolgozni, és ez több területen vezet eredményre.

Szalainé Tóth Tündéről elmondta, hogy hosszú ideje nagyon jó munkát végez, és megkérdőjelezhetetlenül az egyik emblematikus tanára a Lovassy gimnáziumnak. Az, hogy ezt észreveszik mások is, nagyon jó.

A Lovassy mesterpedagógusa, a Nemzeti Pedagógus Kar tagozatvezetője, a Szegedi Tudós Akadémia „Szent-Györgyi vezetőtanára”, akinek számos diákja jutott az OKTV és a Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Verseny döntőjébe. Aktívan részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Programban, számtalan sikeres kutató, orvos, gyógyszerész dolgozik hazánkban, akik valaha nála tanulták a biológiát. Munkáját több díjjal elismerték már.

Ebben a díjban az a legszebb, hogy a volt tanítványok azok, akik felterjesztenek a díjra, hangsúlyozta Schultz Zoltán, aki szerint olyan szinten elkötelezett a tanárnő, hogy meg tudja tartani a Lovassy.

Schultz Zoltán igazgató és Szalainé Tóth Tünde a Lovassy gimnázium folyosóján Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Lovassy gimnázium „csapdás helyzet”: az ember annyi pozitív visszajelzést kap nap mint nap, hogy ezért is csinálja még, hiszen a pálya presztízse nem indokolná, hogy feltétlenül itt legyen velünk, tette hozzá az igazgató.

- Két hete voltam a Lovassy gimnáziumban 1986-ban, amikor az akkori igazgató, aki felvett engem, megkérdezte, hogy érzem magam. Mondtam neki, annyira jól érzem magam, hogy innen szeretnék nyugdíjba menni – ezt már Szalainé Tóth Tünde árulta el. Kérdeztük arról is: miként talál a tehetségekre?

Vannak diákok, akik nagyon tehetségesek, de mivel nem kell nekik a pontszám, hanem elég nekik az emelt szintű érettségi, nem motiválja őket mindez, és nem akarnak versenyezni, derült ki. – Idén is volt olyan tizenkettedikesem, aki biológia OKTV-n csodás eredményt ért volna el, de neki nem kellett. Ugyanakkor vannak, akik szeretik a biológiát és presztízsből csinálják.

A mesterpedagógus szerint 1986-hoz képest biztos, hogy változtak a diákok, hiszen „nagyon sok diák van, aki csak azt nézi, hogy mi az érdeke”.

- De ettől ugyanolyan jó fej, semmi gond, tette hozzá Szalainé Tóth Tünde. – Nem teszek különbséget jó és rossz tanuló között. Egyébként nem nehezebb a mai fiatalokkal együtt dolgozni, ám rugalmasnak kell lenni, alkalmazkodni kell. Amikor a Lovassyba jöttem, azt hittem, megváltom a világot. Rájöttem, hogy a gyerekeknek nem ez kell.

A tanárnő szerint az órai teljesítmény mérvadó, de fontos, hogy a diák ne csak bemagolja az anyagot, hanem értsen is hozzá. Volt olyan diákja, akinek minden dolgozata százszázalékos lett, meg is szólította, hogy olyan kár, hogy nem bioszból tanul tovább. Megpróbálta a fiatal az OKTV-t, amit meg is nyert. Most is van egy osztály, ahol vannak és lehetnek eredmények.

És hogy lesz-e a katedrán utánpótlás? Reménykeltő a helyzet.

- Van egy diákom, aki jelölt erre. Biológia-fizika szakon tanul az ELTE-n, kiváló tanuló, ráadásul nagyon jó ember, és nagyon tanár akar lenni – mondta Szalainé Tóth Tünde. – Bízzunk benne, hogy négy év múlva lesz egy fiatal kollégánk, és a stafétát én adhatom majd át neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!