pozitív jelkép

2018.05.10. 20:00

Átadták a Torna-patak felett átívelő megújult hidat Kolontáron

Tili Károly polgármester és Schmidt Zoltán dandártábornok adta át ünnepélyes keretek között a Torna-patak felett átívelő, szerkezetileg megújult hidat Kolontáron.

Borsos Renáta

A hidat a hagyományoknak megfelelően söröshordó átgurításával is felavatták

Elismerés a katonáknak

A Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredének nyolc katonája áldozatos munkájáért, melyet térítésmentesen végeztek, elismerésben részesültek.

Tili Károly és Schmidt Zoltán elismerésben részesítette a nyolc katonát

Megsemmisült a vörösiszap-áradásban

Az átadáson Tili Károly ünnepi beszédében felidézte, hogy 2010-ben a vörösiszap-tározó mindenki számára ismert gátszakadása következtében az akkori vasbeton híd megsemmisült. Abban az évben a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede először egy pontonhidat épített, majd hat nap alatt, 31 emberrel felépítette a hidat.

Segítség a minisztériumtól és a műszaki ezredtől

- A tavalyi év második felében látszott, hogy a híd járófelülete, illetve a faszerkezete elhasználódott és cserélni kell. Akkor a területi közigazgatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Kovács Zoltán, illetve Varga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára segítő közbenjárásának köszönhetően önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz. A híd felújításához 1.250.000. forint támogatást kaptunk. Így a műszaki ezredre most ismét számíthattunk, nyolcan hat nap alatt lebontották a régit és megépítették az új hídszerkezetet – jegyezte meg a polgármester, miközben kiemelten megköszönte a katonák áldozatos és gyors munkáját.

A hidat a hagyományoknak megfelelően söröshordó átgurításával is felavatták

Pozitív jelkép, amely partokat köt össze

Az átadáson a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság vezető állománya nevében Schmidt Zoltán beszédében az ökológiai katasztrófa súlyosságára utalt. Elmondta, a katonák akkor is az elsők között érkeztek a helyszínre segítséget nyújtani, és most is, mikor időszerűvé vált a híd felújítása. A 20 tonna teherbírású, 15 méter hosszúságú és 5,8 méter széles híd vascölöpökön áll, lábazata fém, a padlózata és korlátja fából készült. Ennek a faszerkezetnek a cseréjét végezték el az elmúlt időszakban a honvédségi szervezet katonái.

- A híd, amelynél állunk, pozitív jelkép, amely partokat köt össze, településrészeket, embereket, emberi sorsokat, ebben az esetben a katonákat a civil lakossággal. Ez a híd kézzelfogható eredménye a Magyar Honvédség munkájának, és elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a településen az élet visszatérhessen a szokásos kerékvágásba – zárta gondolatait a dandártábornok.

Megnyitották a gépjárművek előtt a hidat Fotó: Borsos Renáta / Napló

Az avatás a katonai elismerések átadásával és a söröshordó hagyományos átgurításával zárult, majd megnyitották a gépjárművek előtt a hidat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!