lopás

2018.02.19. 07:00

Közel 12 millió forintot csalt ki – kattant a bilincs

Több embert is csúnyán becsapott 10 évvel ezelőtt az a csaló, aki közel 12 millió forintot húzott ki a sértettek zsebéből. A bíróság két év börtönre ítélte.

MA

Képünk illusztráció.

A kőműves szakképzettségű, 43 éves H. Tamást korábban lopásokért ítélték el. A férfi igencsak megemelte a tétet, amikor milliókat csalt ki ismerőseitől. Az ítélet szerint még 2006-ban a vádlott jó ismerőse be akarta zárni Pápán a sportboltját. Az év karácsonyán H. Tamás felajánlotta, hogy egy tételben eladja a cipőket és a ruhákat, amelyek 2,6 millió forintot értek. Azt ígérte a pápai vádlott, hogy még aznap hozza a pénzt Budapestről, egy kft.-től. (Ez a társaság nem szerepelt a cégnyilvántartásban.) Ígéretét módosította, mondván, a vevő csak két hét múlva tud fizetni. Ekkor azzal a mesével állt elő, hogy ellopták az árut, azt ki kell váltani. A pénze után futó boltos 380 ezer forint értékben több műszaki berendezését átadta a csalónak, hogy szerezze vissza a 20 karton-nyi árut. Mindebből nem lett semmi, így H. Tamás hárommillió forint kárt okozott a barátjának.

A vádlott testvére révén 2007 januárban megismerkedett két korábbi elítélttel, akik vállalkoztak arra, hogy betörnek pápai ingatlanokba.

Egy Veszprémi úti ház erkélyének ajtaját csavarhúzóval befeszítették, majd összeszedték az 1,2 millió forint értékű herendi, Zsolnay-, hollóházi porcelánokat. Megkaparintottak 167 ezer forint készpénzt, majd egy bankkártyát is, amelyről 130 ezer forintot vettek le. A porcelánokat Budapesten értékesítették.

Ezzel a bűncselekmény-sorozattal egy időben sok millió forintot markolt fel a csaló, akinek volt egy „ügynöke” is egy Pápa környékén tanító volt pedagógus, R. O. személyében. A vállalkozóként

hitelügyintézéssel foglalkozó férfi 2006 nyarától egy éven át ismerőseit, barátait rábeszélve tömte tele a vádlott zsebét. Első körben ugyanis ő adott H. Tamásnak 1,6 millió forintot egy remek üzlet reményében. Mivel az üzlet csak nem akart beindulni, R. O. jelentős összegeket vett át, majd továbbította a vádlottnak, vélhetően annak reményében, hogy visszakapja a maga befektetését több száz-ezer forinttal megfejelve. Két hölgy is nagyot bukott, mert hiszékeny volt. Egyikük két részletben egymillió forintot fizetett, s csak 300 ezret kapott vissza. Sorstársa viszont egy vagyont bukott. R. O. adósként aláírt egy kölcsönszerződést 4,8 millió forintról, úgy, hogy majd 25 százalékos kamatot fizet a summa után. A „vállalkozás” beindításához a sértett később még 100 ezer forintot adott, de csak úgy, ha személyesen találkozhat azzal, aki befekteti a pénzét. Győrben H. Tamás meggyőzte, érdemes neki átadni az újabb összeget – amiből egy fillért sem látott viszont. Több sértett is közel félmilliókat adott át a közvetítőn keresztül H. Tamásnak, aki egy ajkai nőtől 170 ezret, majd kétszer 150 ezret ka-pott a busás haszon reményében. Ő is bottal üthette pénze nyomát.

R. O. összesen 7,7 millió forintot szedett össze ismerőseitől, hogy a különböző mesékkel előálló vádlott végre megvalósítsa üzleti tervét, amiből nem lett semmi.

A megismételt eljárások miatt sok év után került pont az ügy végére. A Pápai Járásbíróság többek között felbujtóként elkövetett lopás és csalások miatt mondta ki bűnösnek a férfit. Két év börtönnel sújtották, ám annak végrehajtását három évre felfüggesztették. A Veszprémi Törvényszék törölte a felfüggesztett szót a pápai ítéletből, így H. Tamásnak két esztendőt kell rács mögött töltenie. A döntés jogerős.

Kiemelt fotó: shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!