benne volt a levegőben a tragédia?

2018.09.10. 18:30

Letartóztatták a badacsonyi halálos verekedés gyanúsítottjait

Elrendelte a nyomozási bíró a Veszprém Megyei Főügyészség indítványára a két gyanúsított letartóztatását. A bíróság egyetértett az ügyész indítványával, miszerint mindkét gyanúsítottnál fennáll a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, közölte Pados Zita főügyészségi ügyész hétfőn a Badacsonyban történtekről, amikor szeptember 8-án, hajnalban egy balatonfüredi férfi dulakodás közben a helyszínen meghalt.

Kovács Erika

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Pados Zita ügyész kérdésünkre a gyanúsítottak kapcsán arról is beszélt, hogy az ügyészi indítványban levő halált okozó testi sértés bűntett büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, mely a minősítéssel megváltozhat.

„Elnézést kérek tőlük”

Sebők András, az egyik gyanúsított, S. Norbert édesapja a járásbíróság előtt hétfőn érdeklődésünkre elmondta, 29 éves fiának élettársa, tízéves nevelt lánya van, korábban biztonsági őrként dolgozott. Az apa sajnálta a meghalt férfi szüleit, úgy fogalmazott, hogy „elnézést kérek tőlük”. Hozzátette, fia soha nem verekedett, biztosan nem akarta, hogy ez a tragédia megtörténjen.

 

Bálint Roland, S. Norbert kirendelt ügyvédje kiemelte, a rendelkezésre álló okiratok alapján ez a döntés várható volt. Ügyfele ezt nehezen fogadta el, nagyon elkeseredett, rossz lelkiállapotban van, sosem volt büntetve. A rajta levő sérülések okairól még nem beszélt. – Beszéltem már vele, azt, ahogy a gyanúsításban szerepel, nem ismeri el, nem bántalmazta a másik fiatalembert. Ügyfelem részletes vallomást tett a bíró előtt, fogalmazott az ügyvéd.

Kerestük a másik férfi kirendelt védőjét is, de nem értük el.

„A tragédiának sajnos volt előzménye, benne volt a levegőben”

- Mélyen megrázott mindenkit, különösen minket, borászokat, szőlészeket, ami a szőlész fiatalemberrel történt, jegyezte meg Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. Hozzáfűzte, a tragédiának sajnos volt előzménye, benne volt a levegőben, remélhetőleg a történtek ráirányítják a figyelmet a változtatásra Badacsonyban, különös tekintettel a központban levő kínálatra, környezetre. Úgy mondta, a nyár nem telt el eseménytelenül, a hétvégi éjszakákon rendszeresek voltak a verekedések. Testületi tagként kezdeményezte a változtatást, hogy a mostanihoz hasonló eset soha többé ne történjen meg náluk. Erről a képviselők szeptember 11-én, rendkívüli ülésen beszélnek.

„Badacsony több évtizedes lemaradásban van fejlesztésben”

- Badacsonyban ezentúl semmi nem mehet úgy tovább, ahogy eddig, vélekedett Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője. Aláhúzta, elemezni kell azt, hogy mi vezetett el a tragédiáig, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni tudjanak. A körülmények színvonala mielőbbi változtatást igényel, különös tekintettel az alsó büfésorra, a móló környékére, a korzóra, amely a vízparti települések legigényesebb része. Szerinte Badacsony több évtizedes lemaradásban van fejlesztésben, megújulásban, amiért az illetékeseknek célszerű lenne megkeresni az együttműködőket, felkutatni a lehetséges forrásokat, segítséget kérni kormányzati vonatkozásban is. Úgy fogalmazott, a Balaton jó híre, vonzó idegenforgalma közös érdek.

„Nem jellemzően Balaton-parti bűncselekmény”

Megkérdeztük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) sajtóosztályától, hogy a badacsonyi tragédia kapcsán megerősítik-e a hasonló rendezvények biztonságát, illetve szerintük mi vezethetett oda, hogy ilyen megtörténhetett a Balatonnál, illetve Badacsonyban?

Válaszukban közölték, a VMRFK kockázatelemzéssel, a megfelelő erőkkel és a szükséges rendőri állománnyal biztosítja az illetékességi területén lévő rendezvények zavartalanságát. A Badacsonyban történt bűncselekmény bárhol előfordulhat, ahol szórakozás miatt sokan jelennek meg, és szeszes italt fogyasztanak, nem jellemzően Balaton-parti bűncselekmény. A 2018. szeptember 8-án Badacsonyban történt eset körülményeit a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.

A polgármester és a képviselő-testület minden tőlük telhetőt megtesz

Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármestere az eset kapcsán közleményben jelezte: Badacsonytomaj képviselő-testülete megrendüléssel értesült egy badacsonyi parkolóban történt példátlan halálesetről, mely szombaton hajnalban, egy verekedésnél történt. A polgármester és a képviselő-testület a leghatározottabban fellép, és minden tőlük telhetőt megtesz már szombattól azért, hogy a jövőben a település környékén se történhessen hasonló.

Az esetről megírtuk, szeptember 8-án, hajnali fél kettőkor Badacsonyban, az Egry sétány és a Park utca kereszteződésénél levő parkolóban két társaság között szóváltás alakult ki, majd dulakodtak, miközben egy 37 éves balatonfüredi férfi életét vesztette. Az ügynek egy 29 éves és egy 34 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyanúsítottja van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!