határozatot hozott a testület

2018.09.11. 17:30

Megerősítik a közbiztonságot Badacsonyban

Nem lehet alkoholt inni közterületen, és kamerákat is elhelyeznek Badacsonyban, egyebek között erről hozott határozatot a testület kedden rendkívüli ülésen, amit valamennyi képviselő megszavazott.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

Az ülésen határozatot hoztak a „Közbiztonsági kockázat csökkentéséről”, ahol elhangzott, a testület megrendüléssel értesült egy badacsonyi parkolóban történt példátlan halálesetről, mely 2018. szeptember 8-án hajnalban egy verekedésnél történt. Badacsonytomaj képviselői őszinte részvétüket fejezték ki az áldozat hozzátartozóinak. Kiemelték, a testület az ügyben a direkt felelősségét nem érzi. Szeretnék megismerni a rendőrségi vizsgálat eredményét, amelynek megállapításait munkájukban figyelembe veszik.

A képviselő-testület a vizsgálat lezárásáig a település közbiztonsága fokozásáért intézkedéseket hozott. Eszerint állandó rendőri felügyeletet terveznek Badacsony központi részén. Felülvizsgálják a csendrendeletet. Javasolják önálló közterület-felügyeleti iroda létrehozását, illetve a közterületen történő alkoholfogyasztás megtiltását, amelynek előkészítésére felkérték a jegyzőt. Javasolták továbbá kamerarendszer kiépítését Badacsony, illetve Badacsonytomaj központjában. „Elismerő oklevél” kitüntetésre javasolták a biztonsági céget (a cég vezetője és egyik embere tartotta fel a menekülő gyanúsítottakat, egy másik megkezdte a megvert férfi újraélesztését a rendőrök, illetve a mentők érkezéséig – a szerk.)

A képviselő-testület határozatban rögzítette azt is, hogy 2019-et a Biztonság évének nyilvánítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!