két keréken

2019.07.18. 14:00

Motokrosszverseny Franciaországban: ajkai fiúnak szólt a Himnusz

Első lett az ajkai nyolcéves Katona Áron az MX Master Kids motokrossz-világversenyen, a franciaországi Verdun kőkemény sziklás pályáján, a hétvégén, amelyen 25 országból 408 versenyző indult. Somlóvári Dániel ajkai edző szerint hatalmas munka, kitartás, alázat és szorgalom van az eredmény mögött, egyesületéből a versenyen két másik tehetséges fiú is részt vett.

Kovács Erika

A három tehetséges motoros fiú a verseny előtt: Bálint Benedek, (balról) Karona Áron és Paizs Doma Fotó: Somlóvári Dániel

-Szerdán hajnalban indultunk a több mint ezer kilométeres útra, idézte fel Somlóvári Dániel, az ajkai REMX Motocross Sportegyesület vezetője. Az egyesülettől három gyermek utazott szüleikkel és az edzővel együtt a franciaországi Verdunba, a világversenyre, ahol mindegyik fiú Husqvarnával versenyzett. Ajkáról a nyolcéves Katona Áron 50-, és a 12 éves Bálint Benedek 85 köbcentis motorral, Budapestről pedig a hatéves Paizs Doma 50 köbcentis motorral állt rajthoz. A világversenyen Benedek 36. lett, mert sajnos motorhiba jött közbe, Doma a 8. helyen végzett. Dániel elmondta, csütörtökön a szervezők ellenőrizték mindenkinek a motorját és bukósisakját, védőpáncélját, aztán pénteken reggel kezdődtek a szabadedzések, miután a három gyermek édesapja beállította a motorokat a pályához. Valamennyi versenyző tíz percet töltött a mintegy 1800 méteres kőkemény, sziklás, köves, meredek hegyi pályán, ahol a gyerekeknek egy kilométeres szakaszt jelöltek ki. -Mindhárman nagyon hamar feltalálták magukat, topidőket hoztak, fogalmazott az edző.

Hozzátette, Áronék kategóriájában 27-en, Domáéknál 37-en, Benedek géposztályában pedig 39-en versenyeztek. Pénteken, a reggeli szabadedzés után kezdődtek meg az időmérő edzések. Ezeken nagyon fontos volt az eredmény, hiszen a versenynél a rajthoz abban a sorrendben álltak be, amire az időmérőn kvalifikálták magukat, és nem mindegy, hogy az első kanyart melyik ívből veszik be a versenyzők. Áron már az időmérőn első lett, Doma ötödik, Benedek defekt miatt a 37. Aztán a délutáni versenyfutamon Áron második helyre került, mert elesett, így ötven másodpercet vesztett, és ebből a helyzetből jött fel a 2. helyre, ami kőkemény küzdelem, hatalmas teljesítmény volt! Doma 4. lett, Benedek pedig a 19. Szombaton a reggeli szabadedzés után két versenyfutam várt a fiúkra, Áron mindkettőt megnyerte: egyiket 15 másodperces előnnyel, a másikat 24 másodperccel. Doma az első futamban a 2. helyen végzett, mert egy motoros ráesett, a másodikban is 2. helyre került. Benedeknek az első futamban leállt a motorja, így nem volt más választása, feladta a versenyt.

–Szép pillanata volt a versenynek, amikor szombaton este a megnyitó ceremónián tűzijáték közepette a legnagyobb ugratón egyesével mutatták be a versenyzőket pályabírók, mentősök sorfala között. Így vonult fel minden nemzet motoros iskolája, érzékeltette a kitűnő hangulatot Dániel. A verseny vasárnap élesedett ki, a reggeli szabadedzés utáni döntőfutamon, amit Áron hatalmas küzdelemmel megnyert. Doma egy kanyarban elborult, de a 36. helyről. feljött a 8.-ra!

-Örökre emlékezetes lesz, amikor este, az eredményhirdetésen meghallottuk a magyar Himnuszt, ami a nyolcéves ajkai Áronnak szólt! – mondta örömmel az edző, aki Katona Áronról elmondta, négy éve kezdett el a kisfiúval dolgozni, akinek az edzésekről egyetlen igazolatlan hiányzása sincs. Rengeteg szorgalom, alázat és nagy tehetség van a fiúban, aki hetente négyszer jár motoros edzésre, emellett a szárazföldi edzésen biciklizik, rollerezik, télen síel. Doma hetente négyszer jön Budapestről, aki nemrég került az ajkai edzőhöz.

A három tehetséges motoros fiú a verseny előtt: Bálint Benedek (balról), Katona Áron és Paizs Doma Fotó: Somlóvári Dániel

Dániel a kérdésre, hogy mi a titka egy sikeres motocross edzőnek úgy mondta, nincs titok, ő a szívét, lelkét beleteszi a munkába, ami szenvedélye egyben. Ilyen típusú motorozáskor nagyon fontos a jó motorkezelés és a pilóta mozgása. A jó versenyző lazán ül a motoron, amit lábbal nagyon feszesen tart, irányít, illetve lábbal, csípővel dönti, közben laza csuklóval ad gázt. -Alapvető, hogy fejben ott legyél, a gondolatod egy pillanatra sem kalandozhat el, és kézenfekvő a rengeteg gyakorlás! – fogalmaz az edző, aki tanítványaival füves területen kezdi az edzést, és amikor már jól mennek a mozdulatok, akkor mehetnek a pályára. Az edző terveiről elmondta, ősztől hazai versenyekre mennek, amelyeken Áron a 65 köbcentis géposztályban indul. Cél az is, hogy Doma a második helyről az elsőre kerüljön a magyar bajnokságban, amelyben Áron első helyen áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!