a lélek rejtelmeiről

2017.10.18. 10:30

Müller Péter szerint a szeretet tartja össze a világot

A József Attila-díjas író, előadó, Müller Péter a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban tartott telt házas előadást. A terem gyorsan megtelt, nők és férfiak egyaránt kíváncsiak voltak az előadóra.

Smidhoffer Eszter

Müller Péter előadását nagy érdeklődés kísérte Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Korát meg hazudtolva olyan szellemi frissességről tett tanúbizonyságot Müller Péter, amit még a fiatalabb generáció is megirigyelhet tőle. Szép tisztán, összefüggően beszélt, mintha csak egy tudományos szöveget olvasott volna fel. A kétórás előadás fő témája a Férfiélet és a női sors volt, a téma 2013-ban könyv formájában már megjelent. Az író különböző vallásokból, hiedelmekből hozott példát a női és a férfi szerepre, beszélt egy hatalmas fordulatról, a nők öntudatra ébredéséről is.

A közönség soraiban ugyan a nők voltak többségben, de akadtak férfiak is, akik kíváncsiak voltak a lélek rejtelmeire. Kifejtette a szerző, hogy miért nem egyenlőek ma a nők és a férfiak, és mi a gond a világgal.

Müller Péter előadását nagy érdeklődés kísérte Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Az a világ, amelyben most élünk, egy férficentrikus, patriarchális világ, amely szinte minden írásos hagyományában arról beszél, hogy a férfi egy felsőbbrendű lény, Istenhez hasonlatos. Úgy beszélnek erről a jelenségről, hogy öntudat a férfiben van és a nőben nem. Ma elérkeztünk egy olyan korhoz, hogy a férfiuralom csődbe vitte a világot. Most úgy néz ki, hogy össze fog roppanni, mert ebből a világból hiányzik az egységlátás, az érzelmi gazdagság, a szeretet, amit a nő képvisel. Míg a férfiak uralma kezd összeomlani, addig a nők elkezdenek öntudatra ébredni – magyarázta. Ma már több nő van az egyetemen, mint férfi, sokkal több nő olvas szépirodalmi mű-

veket, mint az előző századokban.

Egyre több az írónő, költőnő is, így lassan kiegyenlítődik az irodalmi-, és könyvpiaci szereplők aránya – tudhattuk meg az előadótól. Müller Péter kifejtette, hogy a nő, a női lélek miért érdemel megbecsülést, szeretetet, egyenlő bánásmódot. A nő a férfi másik fele, vele együtt lesz teljes ember, nélküle csak egy fél. Ketten együtt kiegészítik, segítik egymást, jobbá teszik a másik életét. Az író beszélt a szeretet, szerelem értékéről is, ami összetartja a világot. Ilyen szeretet többek között az anyai szeretet, a testvéri szeretet és a barátság. Idézett II. János Pál pápától, aki Hála a nőknek című írásában adózott köszönettel a másik nemnek. A pápa titokban szerelmes volt egy nőbe, akivel fiatal korában gyakran kirándultak, síeltek együtt, majd útjaik különváltak, amikor János Pál pápa lett. Ennek ellenére a későbbiekben tartották a kapcsolatot, a nő bibliai szövegeket fordított le angolra a pápának. Segítette, támogatta őt, sőt még a halálában is ő volt vele. Ezért tudott ilyen nagy igazságokat leírni a pápa, mert megélte, hogy Anna Theresa, egy hozzá hasonlatos nő volt a szellemi társa. Manapság a hűség alatt a szexualitást értik. A hűség annál sokkal magasztosabb dolog – mondta Müller Péter.

A FÉRFI NEM TUD TEREMTENI NŐ NÉLKÜL

Az író megemlítette, hogy a mai társadalmi helyzet párhuzamba állítható Madách Imre Az ember tragédiája című művével.

Madách könyvében alapigazságok vannak a női, férfiszerepekről, ahogyan a könyvben, úgy az életben is a férfiak alakítják, formálják a világot.

Ádám egyedül akkor nézett nőként, Évaként a párjára, amikor a nő közölte vele, hogy állapotos.

Innét a nő veszi át a főszerepet, ő irányít.

Szó esett arról is, hogy Ádámot már a bibliában férfinek és embernek is tekintették, Éva csak nő volt. Ám a férfi nem tud teremteni nő nélkül, még akkor sem, ha Isten.

Így az a világnézet sem igaz, hogy az Isten hímnemű. Istennek is szüksége volt egy nőre – akit Szűz Mária testesített meg -, hogy gyermeket nemzzen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!