bekötött szemmel

2018.02.23. 14:00

„Nehéz így élni, sportolni” – diákok játszottak a parasport napján

A magyar parasport napján minden megyeszékhely egy-egy iskolájában - így Veszprémben is - sporteseményeket és előadásokat rendezett csütörtökön, míg Budapesten nemzetközi konferenciát szervezett a Magyar Paralimpiai Bizottság.

Juhász-Léhi István

A bekötött szemű gyerekek megtapasztalták, milyen érzés lehet vaknak lenni Fotó: Penovác Károly

Az Országgyűlés tavaly december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta az ötpárti kezdeményezést, így hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar para-sportnak és a magyar diák-sportnak. A dátumválasztás szimbolikus, ezen a napon, 1970. február 22-en alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között.

- Ma a parasportban jeleskedő sérült sportolók napját ünnepeljük. Azokét, akik legalább annyit, vagy még többet raknak bele teljesítményükkel, mint az egészségesek – mondta Horváth Arnold, a Simonyi Zsigmond Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola testnevelési munkaközösségének vezetője, az országos esemény helyi koordinátora. – Aki sérülten születik, vagy azzá válik, az ugyanolyan teljesítményre vagy még nagyobbra képes, mint egy egészséges ember. Ez egy figyelemfelhívás, hogy ők nem másodlagos állampolgárok.

Ezt a szemléletet elmondása szerint úgy tudja átadni Horváth Arnold, hogy a csörgőlabdát választotta, és így az egészséges gyermekeknek kikapcsolta egy fontos érzékszervét, a szemét, a látását.

- Bekötöttük a gyerekek szemét, hallás után kellett tájékozódni, ezáltal megtapasztalták, hogy milyen érzés lehet vaknak lenni – magyarázta Horváth Arnold. – A gyerekek úgy fogalmaztak, rossz és rettenetes vaknak lenni.

Megtudtuk azt is, hogy a diákok A Lehetetlen határán című, öt parasportoló történetén keresztül a parasportot bemutató dokumentumfilmet is megnézhették, majd az osztályfőnökök elbeszélgettek a látottakról a gyerekekkel.

A harmadikos Tamás Lizának tetszett a csörgőlabdás foglalkozás: – Be volt kötve a szemünk, és nem láttunk semmit – mondta Liza. – Nagyon nehéz így élni, és sportolni is.

A bekötött szemű gyerekek megtapasztalták, milyen érzés lehet vaknak lenni Fotó: Penovác Károly

Borzas Liana szintén részt vett az eseményen. Kérdésünkre elmondta: a parasportolóknak nagyon nehéz lehet felkészülni a versenyekre.

- Nehéz lehet vakként élni, mert ami nekünk biztosan megy, nekik nem – ezt már Tüskés Emese mondta.

Kugler Hanna azt emelte ki, hogy azoknak is nehéz, akiknek a végtagjaik hiányoznak. – Nehéz lehet étkezniük és buszra szállniuk – sorolta a harmadikos kislány. – Sportolni és felkészülni is nehéz nekik. Sokkal többet kell dolgozniuk és edzeniük, mint az egészséges társaiknak, ami elismerésre méltó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!