ütemterv szerint halad

2018.08.04. 07:00

Nem késleltette az időjárás a veszprémi körforgalmak építését

Az előzetes ütemterv szerint halad a kettős körforgalom építése. Szeptember elejéig a júniusban életbe lépett forgalmirend-változások maradnak érvényben.

Marton Attila

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Lamos Péter, az önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetője elmondta, az időjárási viszontagságok nem okoztak eddig fennakadást a munkákban, a fejlesztés a tervezett ütemben halad. Hozzátette, tapasztalatuk szerint a városlakók és a közlekedők gyorsan alkalmazkodtak a június 10-én életbe lépett forgalmirend-változásokhoz.

 

A kivitelezésben részt vevő egyik konzorciumi cég munkatársa lapunknak elmondta, a lezárt területen a közművek nagy részben elkészültek az elmúlt hetekben. Jelenleg a közművek kamerázását és víztartási próbáját végzik el a szakemberek, ellenőrizve, hogy minden megfelelően megépült-e. Amennyiben igen, akkor néhány nap múlva megkezdődik a pályaszerkezet építése. A júniusban életbe lépett forgalmirend-változások a beruházás harmadik üteméig, várhatóan szeptember elejéig érvényben maradnak, addigra elkészül a kórháznál lévő körforgalom és a másik csomópont gyorsétterem felőli ága. Az ősz elején a hotel előtti szakasz átépítésével folytatódnak a munkálatok.

A beruházás mintegy 4500 négyzetmétert érint, naponta 40-50-en dolgoznak a körforgalmak építésén. A két körforgalmi csomópont bruttó 460 millió forintból épül meg, az önkormányzat a projekt teljes költségét az európai uniós TOP-programban nyert forrásból finanszírozza. A fejlesztés decemberig befejeződik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!