Tanárok kerestetnek

2017.11.24. 10:30

Nem okoznak fennakadást a betöltetlen pedagógusállások a megyében

Munkaerőhiány – országosan és Veszprém megyében is jól ismert ez a probléma, amely szinte valamennyi területet érinti. Vajon a köznevelést is? Utánanéztünk.

Polgár Tibor

j

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese a Világgazdaságnak nemrég úgy nyilatkozott, a tankerületi központokhoz tartozó iskolák közül kevesebb mint minden harmadikra jut egy betöltetlen pedagógusállás, mindenütt találnak megoldást a hiányra, rendben zajlik a tanév. Kifejtette: nehéz megmondani, pontosan mennyi tanári állást pályáztatnak az iskolák, mivel a szám szinte naponta változik. Hajnal Gabriella megfogalmazása szerint ma sem nagyobb a pedagógushiány, mint korábban, főleg annak tekintetében, hogy a gyereklétszám csökken, a pedagógusstátuszok száma pedig folyamatosan nő.

Nehéz megmondani, pontosan mennyi tanári állást pályáztatnak az iskolák Illusztráció: Polgár Bettina

Ahol nő a népesség, vagyis több gyerek jár iskolába, a tankerületek folyamatosan biztosítják az új tanári státuszokat, illetve a korábbról örökölt szaktanári és gyógypedagógus-hiányt is pótolni kívánják az állami fenntartók. Az egyik megoldás az, hogy túlórával vagy áttanítással látják el a feladatot a pedagógusok, míg a másik lehetőség az óraadó tanárok óraszámának megemelése.

A kérdéskörrel kapcsolatban megkerestük Veszprém megye tankerületi központjait. Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ vezetője kiemelte, az általuk fenntartott köznevelési intézményekben nincs ellátatlan tanóra. - Van olyan intézmény, ahol több pedagógus alkalmazására is lehetőség lenne. Ezekre az üres álláshelyekre a tankerület az érintett intézményvezetővel közösen keresi az intézmény pedagógiai programjának leginkább megfelelő szakembert. A Pápai Tankerületi Központ fenntartásában álló köznevelési intézményekben leginkább a természettudományos és a gyógypedagógiai szakokon tart legtovább az üres álláshelyek betöltése.

A feladatellátást intézmények közötti át-tanítással, túlórák teljesítésével és óraadói megbízásokkal biztosítja a tankerület, ezzel párhuzamosan az üres állások hirdetése folyamatos – közölte lapunkkal Egyházi Andrea.A pápai tankerületi igazgató hozzáfűzte, a pedagógustársadalomnak jót tesz a fiatalítás, a fiatalok pályára csábítása. Ebben segít a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program, valamint más továbbtanulási támogatások, amelyek a pedagógusi pályára készülő főiskolai és egyetemi hallgatók számára jelentenek segítséget. – A pedagógus-életpályamodell kiszámítható, biztos karriert kínál, mely egyre több fiatal számára vonzó és megvalósítható életcél. Fontos, hogy a továbbtanulás előtt álló diákok közül minél többen megismerkedjenek a tanári pályával.

Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ vezetője kiemelte, az általuk fenntartott köz- nevelési intézményekben nincs ellátatlan tanóra. Megjegyezte, van olyan intézményük, ahol több pedagógust alkalmaznának Fotó: Polgár Tibor

 

Éppen ezért a tankerületi gimnáziumokban a pályaválasztási felelősök és az intézményvezetők elkötelezettek a pedagógushivatás népszerűsítésében – zárta gondolatait Egyházi Andrea.A Balatonfüredi Tankerületi Központ fenntartásában működő huszonkét iskolában a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak száma 557, ez pedig több, mint az előző tanév azonos időszakában - tájékoztatta a Naplót Szabó Lajos Konrád tankerületi igazgató. Megjegyezte: az iskolák igazgatóival partnerségben, a tanulók érdekeire figyelemmel folyamatosan biztosítani tudják a tanórák és az egyéb foglalkozások ellátását.

- A pedagógusok foglalkoztatásában bekövetkező változásokat a jogszabályi kötelezettség alapján pályázati eljárással kezeljük. Az álláshelyek betöltésére kiírt pályázati eljárások tapasztalatai szerint iskolánként és térségenként jelentősen eltér egy adott álláshelyre benyújtott pályázatok száma. Tankerületi központunkban az iskolák igazgatói között folyamatos a párbeszéd a tanintézmények szakszerű és törvényes fel-adatellátása érdekében. A pedagógus kollégák munkájának megszervezésekor több esetben a munkavégzés helyének kiegészítésével gondoskodunk a tanítási órák szakképzett megtartásáról. A pedagógusok mintegy hat százaléka több iskolában is tanít – mutatott rá a balatonfüredi tankerületi igazgató.Hozzátette, több iskolájuk felsőoktatási intézményekkel is kapcsolatban áll, a pedagógusképzésben részt vevők számára lehetőséget biztosítanak gyakorlótanításra.

- Ezek az alkalmak elősegítik a hallgatók és a nevelőtestületek, iskolák későbbi kapcsolatát. A tanintézmények igazgatóival együttműködve törekszünk a pályakezdő pedagógusok foglalkoztatására. Ebben a tanévben huszonegy gyakornok besorolású munkatársunk van – tudta meg lapunk Szabó Lajos Konrádtól.A Veszprémi Tankerületi Központtól nem kaptunk választ a megkeresésünkre, miképpen a Veszprém Megyei Pedagógusok Szakszervezetét is hiába kerestük a témával kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!