Háromszázmillió forintot kaptak

2018.02.28. 17:29

Nivegy-völgyi szennyvízkezelés: minden idők legnagyobb önkormányzati beruházása

Számíthatnak a továbbiakban is a kormányra, illetve személyemre a szentantalfai emberek, illetve a kistelepülésen élők is, hangsúlyozta Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, a Faluházban a település egyedi szennyvízkezelési rendszere ünnepélyes átadásán, amelyhez háromszázmillió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kaptak.

Kovács Erika

-„Száz” éve vártunk a szennyvízkezelési rendszer kiépítésére, melynek keretében három monitoring kút is épült. Mindez a Nivegy-völgyben minden idők legjelentősebb önkormányzati beruházása, utalt az összesen bruttó 381 millió forintba került munkálatok jelentőségére Kiss Csaba, az ötszáz lelket számláló település polgármestere. Felidézte, Szentantalfa önkormányzati határozattal fogadta el a Települési Szennyvízkezelési Programot, melyet a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség elfogadásra javasolt. Az évente ötszáz köbmétert nem meghaladó, kizárólag háztartási szennyvíz tisztítását és a tisztított szennyvíz elszikkasztását szolgáló létesítmény létesítését, üzemeltetését a balatonfüredi jegyző engedélyezte, és azt a település működteti. A támogatásból az önkormányzat összesen 136, a község belterületén lévő, életvitelszerűen Szentantalfán élő magánszemélyek, nyaralótulajdonosok, székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások, és a község belterületén lévő, építési teleknek minősülő beépítetlen területek egyedi szennyvíztisztító berendezéssel történő ellátását valósította meg. A közbeszerzést, tervezést és kivitelezést helyi, illetve Veszprém megyei cégek végezték. A polgármester köszönettel szólt Kontrát Károly, a Belügyminisztérium, illetve a kormányzat támogatásáról, amelynek segítségével sikerült megoldani Szentantalfa szennyvízkezelését. -A beruházás révén egy több éve húzódó, a község szempontjából nagy horderejű feladatot sikerült megoldani, és sikerült egy lépést tennünk Szentantalfa további fejlődése és fennmaradása érdekében, fogalmazott Kiss Csaba.

Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő és Kiss Csaba polgármester Fotó: Penovác Károly

-Fontos, hogy egészséges környezetben, egészséges körülmények között éljenek a szentantalfaiak, a kistelepülésen élők, így a Nivegy-völgyi emberek is. A szennyvízkezelési rendszer kiépítése a település fejlődése szempontjából is nagyon lényeges, fogalmazott Kontrát Károly parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. Felidézte, 2016 végén jelezte a kormánynak, hogy a településnek 300 millió forintra lenne szüksége a beruházáshoz, amihez aztán hozzá is jutottak. -Számíthatnak az itteniek a kormányra, illetve személyemre a továbbiakban is, hangsúlyozta Kontrát Károly.

Üdvözölte a beruházást Dobosi Dániel, egy helyi lakó, vállalkozó. A rendszer kiépítését érintő kérdésünkre azt mondta, az itt élők gyermekei eddig nem tudtak telkeket vásárolni, így építkezni, letelepedni sem, mert csatornarendszer híján eddig nem kaptak építési engedélyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!