gyalogolni jó

2018.01.18. 20:00

Országos versenyen győztek a vörösberényi nyugdíjasok

A Vörösberényi Nyugdíjasklub végzett az első helyen a Magyar Szabadidősport Szövetség Világ-gyaloglónap nevű rendezvényén.

Marton Attila

Az októberi túrán közel hetvenen vettek részt, a kép jobb szélén Lencse Sándor elnök Fotó: Csetényi Kristóf

Tavaly októberben országszerte több száz rendezvényen sétáltak, túráztak együtt családok, iskolatársak és baráti társaságok. A Magyar Szabadidősport Szövetség által koordinált rendezvénysorozat a gyaloglás egészségmegtartó hatásaira hívta fel a figyelmet. A sportos eseménysorozatra 130-nál is több tanintézmény és több mint 20 nyugdíjasklub jelentkezett, így összesen tízezernél is többen csatlakoztak a kezdeményezéshez, köztük a Vörösberényi Nyugdíjasklub is, akik már másodszor vettek részt a rendezvényen. 2016-ban a harmadik helyen végeztek. A nyugdíjasklub tavaly 68 fővel vett részt a versenyen, amelyen Kalocsa Gyula által kijelölt útvonalon haladtak és Lencse Sándor klubelnök által összeállított programot hajtották végre. Előbb az aradi vértanúk kivégzésére emlékeztek műsorral a vörösberényi temetőben, ahol megkoszorúzták az 1848-as honvéd, Laposa Dániel sírját.

Az októberi túrán közel hetvenen vettek részt, a kép jobb szélén Lencse Sándor elnök Fotó: Csetényi Kristóf

A színvonalas megemlékezés után 8,2 kilométert gyalogoltak a résztvevők a településen, útközben több meglepetésállomást – amelyeknek vezetője Arany Endre és Herczeg Sándorné volt – is beiktattak. Az elsőn az aradi vértanúk nevét rejtő borítékokat kellett keresni az egyik klubtárs házának udvarán. A következő meglepetésállomáson Nagy József és párja látta vendégül a csoportot, majd az újabb helyszínen egy titkos-írással megírt levél tartalmát kellett megfejtenie a résztvevőknek, és 1848-as katonadalokat énekelniük. Itt az állomásvezető finom uzsonnával vendégelte meg a túrázókat.

A séta végállomásán, a művelődési házban Gönci György és felesége által főzött finom vacsora várta a vidám gyaloglókat, akik elhatározták, hogy egészségük érdekében évente több túrán vesznek részt.

A csoportok vezetői szöveges beszámolót küldtek a túrákról a Magyar Szabadidő-sport Szövetségnek. Az anyagokat szakmai zsűri értékelte: a közelmúltban megszületett eredmény szerint a szervezők a Vörösberényi Nyugdíjas-klub túráját találták a legértékesebbnek, így ők végeztek az országos verseny nyugdíjas csoportoknak kiírt kategóriájában az első helyen, megelőzve fővárosi és nagyvárosi klubokat. A Veszprém megyeiek különösen sikeresen szerepeltek, az iskolák között a tapolcai Szász Márton Általános Iskola győzedelmeskedett. A vörösberényi klub oklevelet, kupát, túrabotokat és emblémával ellátott pólókat nyert. Lencse Sándor megjegyezte, a túra résztvevőinek a tárgyi ajándékoknál is értékesebb az a tudat, hogy az elért eredmény büszkeséggel töltheti el a várost, Balatonalmádit és Veszprém megyét is. A díjakat január 31-én, szerdán 16 órakor a klub pótszilveszteri rendezvényén adják át

a Vörösberényi Művelődési Házban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!