autók törtek össze

2018.01.14. 19:10

Öt ittas sofőrből kettő balesetet okozott Veszprém megyében

A Veszprém megyei rendőrök öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek szombaton, közülük kettő balesetet okozott, közölte Aradi Virág megyei rendőrségi sajtóreferens.

Kovács Erika

 Az egyik összetört autó Veszprém-Kádártánál. Összesen három jármű ütközött össze szombaton Fotó: Rendőrség

A 82-es számú főút 4. kilométerszelvényében, Veszprém-Kádárta határában közlekedett a veszprémi V. János az általa vezetett személygépkocsival 2018. január 13-án 17 óra 40 perc körül. Haladása során áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és összeütközött a vele szemben szabályosan, egymás után közlekedő két személyautónak. A baleset során egy személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, melyet a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen elláttak. A V. Jánossal szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért a férfit a járőrök további mintavétel céljából előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárás indult.

Magyarpolány belterületén, a Dózsa György utcában a 8-as számú főút felé haladt egy helyi lakos Daewoo típusú személygépkocsival 2018. január 13-án 17 óra 40 perckor, mikor egy jobba ívelő útkanyarulatban ütközött járműve bal elejével egy szemből közlekedő Volkswagen típusú személyautó bal oldalával. A baleset során sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett. Az igazoltatásnál felmerült a gyanú, hogy a Daewoo típusú jármű vezetője szeszes italt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, ezért őt további mintavétel miatt előállították az orvosi ügyeletre. A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárást indítottak az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai. A fenti eseteken túl szombaton a Veszprém megyei rendőrök további három sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt.

Az egyik összetört autó Veszprém-Kádártánál. Összesen három jármű ütközött össze szombaton Fotó: Rendőrség

-A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!