nagyszabású osztálytalálkozó

2018.03.19. 17:30

Óvoda lesz az iskolaépületből Pápateszéren

A múlt és a jövő ünneplésére gyűltek össze a településük egykori alsó tagozatos iskolaépületénél pápateszériek és helyi kötődésűek, hogy nagyszabású osztálytalálkozón idézzék fel emlékeiket, egyúttal elbúcsúztassák a hamarosan óvodává átalakuló létesítményt.

Polgár Tibor

Fotó: Polgár Tibor /Napló

Az ünnepségen Völfinger Béla, Pápateszér polgármestere elmondta, tavaly Schandl László, községük díszpolgára felhívta a figyelmet arra, hogy egyháztörténeti kutatásaiban rábukkant egy jegyzőkönyvre, melynek tanúsága szerint már 1733-ban, vagyis 285 éve említést tettek a helyi iskoláról. A település vezetője hozzáfűzte, a tanintézetek megőrzése közös felelősségünk, feladtunk, ezért is fontos kiemelni, hogy tulajdonképpen most nem az iskolától búcsúznak, hanem új funkciót, új feladatot kap ez az épület. Az átépítési munkálatok tavasszal elkezdődnek, és a gyerekek várhatóan már ősszel birtokba vehetik az új óvodát.

Fotó: Polgár Tibor /Napló

– 2016-ban lehetőségünk nyílt óvodafelújításra pályázni. Hamar kiderült, hogy a jelenlegi helyén, az egykori Esterházy-kúriában sem gazdasági szempontból, sem a mai előírásoknak megfelelően nem lehet megvalósítani a rekonstrukciót. A képviselő-testülettel és szakértőkkel egyeztetve végül az alsó tagozatos iskolaépületre esett a választás. A gyermeklétszám sajnos jelentősen visszaesett, ezért az itt tanuló diákok elhelyezésére a felső tagozatos iskola is elégnek bizonyul.

Fotó: Polgár Tibor /Napló

Pályázati terveinket mindvégig támogatta Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, és végül sikerült elnyernünk a szükséges támogatást – emlékezett vissza Völfinger Béla. Megtudtuk tőle, a mostani iskolabúcsúztatóra Jeneyné Ihász Ilona Nagy osztálytalálkozó címmel, hagyományteremtő szándékú összejövetelt szervezett a pápateszéri öregdiákok számára. Egyúttal gyűjtésbe kezdtek régi tárgyi emlékekből, aminek nyomán rengeteg archív fénykép került elő, ezekből kiállítás lett.

Fotó: Polgár Tibor /Napló

Kovács Zoltán a nosztalgikus hangulatú eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott, a mostani alkalomra szép számban egybegyűltek emlékeznek az örök élmények sokaságával szolgáló iskolai múltjukra, miközben az új óvodával a jövőt is építik. Hangsúlyozta, a hamarosan kezdődő, közel 140 millió forintos támogatási összegű beruházás segítségével korszerű, minden igényt kielégítő körülmények közé kerülnek az ovisok.

Fotó: Polgár Tibor /Napló

Az ünnepségen Kovács Zoltán és Völfinger Béla elhelyezett a régi iskolaépület falában egy időkapszulát, amit majd 50 év múlva bonthatnak fel az utódok. Emellett az egykori pápateszéri diákokból álló kórus előadott néhány bakonyi népdalt Gazdag Józsefné Érsek Mária vezetésével, Jeneyné Ihász Ilona pedig verset szavalt. Az osztálytermekben iskolai kiállítást, képes vetítést láthattak az érdeklődők Fodor Ferencnének köszönhetően. A programot lovas sétakocsikázás is színesítette, valamint kötetlen beszélgetés a művelődési házban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!