versenyképesség

2017.10.19. 20:00

Partnerségi megállapodást írtak alá az agrárszakképzésért

A Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara májusi partnerségi keretmegállapodása nyomán további együttműködési megállapodásokat írtak alá tegnap az agrárgazdaság Veszprém megyei fejlesztéséért.

Laskovics Márió

Radovics Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke is az agrárium jelenéről, jövőéről beszélt. Mint mondta, évek óta csökken a mezőgazdasági szakmák iránti érdeklődés.

Az országos együttműködési rendszer kiépítésének Veszprém megyei állomását jelentő ünnepélyes rendezvény helyszíne a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által – megyénkben egyedüli intézményként – fenntartott Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt, ahol Gál Imre megbízott igazgató köszöntőjében elmondta, az együttműködési megállapodás célja, hogy a gyakorlatorientált iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli középfokú agrárszakképzés megerősítésével növelje a Veszprém megyében működő agrár- és élelmiszeripari tevékenységet folytató gazdasági szervezetek versenyképességét, valamint a régió népességmegtartó erejét.

Rozmán Valéria, a Tansütő Kft. ügyvezetője, Radovics Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke, Szinay Attila jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Klebersberg Központ részéről Egyházi Andrea pápai, illetve Szauer István veszprémi tankerületi igazgató a szerződés aláírása közben

 

A jövő szakembereinek magas színvonalú iskolarendszerű képzése, a tudás megújítását szolgáló továbbképzések és a felnőttképzés folyamatosan megjelenő igénye, valamint a duális képzési rendszer kibővítése szorosabb együttműködést kíván meg az agrárszakképző iskolák és az őket körülvevő gazdasági-társadalmi környezet között. Ennek szellemében az első keretmegállapodást május 8-án írta alá Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. A keretmegállapodás célja a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában lévő szakképző intézmények szakmai színvonalának fejlesztése – mind a megyékben, mind pedig a fővárosban – a jelentős szerepet betöltő helyi és megyei agrárszereplők bevonásával – tudtuk meg.

Szinay Attila jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár az agrárium helyzetéről, az FM-iskolahálózatról beszélt

Szinay Attila jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár az agrárium helyzetéről, az FM-iskolahálózatról beszélt. Mint mondta, a mezőgazdaság a 2010-ben megindult gazdasági növekedés egyik hajtómotorja, az ágazat megtermelt értéke, a foglalkoztatottak száma évről évre növekszik. Az együttműködési rendszer jóvoltából a diákok az elméleti képzésen túl a szerződő gazdasági partnereken keresztül fontos gyakorlati tudáshoz jutnak, a gazdasági szereplők pedig lehet, hogy leendő munkavállalóikkal találkoznak a képzés során. Mivel az agrárium területén is jelentkezik a szakemberhiány, ezért távlati cél, hogy minél többen, minél magasabb szintű tudással vállaljanak munkát a mezőgazdaságban. Hozzáfűzte, hogy a legtöbb helyen olyan vállalkozások írják alá a szerződést, akik egyébként már együttműködnek az adott iskolával, ez Pápán is így van.

A megyei megállapodások megkötésével a partnerek nagy hangsúlyt fektetnek a duális képzés megerősítésére, a beiskolázások támogatására, a magas színvonalú felnőttképzésre, valamint a végzett fiatal szakemberek munkaerőpiacon történő elhelyezkedésének elősegítésére.

Gál Imre megbízott igazgató köszöntötte a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a szerződő gazdasági partnerek meghívott képviselőit

Gál Imre megbízott igazgató kifejtette, láthatóak a mezőgazdaságban végbement változások. Rendkívül nagy technikai és technológiai fejlesztések, újabb fajták, újabb gépek alakulnak ki. – Szakképzésünkből nem hagyhatjuk ki a modern technológiákat alkalmazó gazdasági szereplőket. Mindenképpen szükséges, hogy a diákjainkat a mezőgazdaság aktuális elvárásaihoz készítsük fel. Így a kikerülő diákjaink azonnal, közvetlenül a végzés időpontjában munkába tudnak állni partnereinknél, illetve más cégeknél is. Ezt segíti elő a duális képzés. Tanulóink 10-11. évfolyamban termelőüzemeknél vannak gyakorlaton. A pápai húsgyár például elkülönített tanműhelyet működtet tanulóink számára, már a 9. évfolyamtól. Az aláírókkal évek óta megvolt ez a kapcsolat, azonban a NAK aláírásától azt reméljük, hogy több céget vonhatunk be az együttműködésbe, akár gyakorlati helyként, akár a technológiák bemutatására üzemlátogatások során – közölte.

Radovics Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke is az agrárium jelenéről, jövőéről beszélt. Mint mondta, évek óta csökken a mezőgazdasági szakmák iránti érdeklődés.

Az együttműködési megállapodásokat az FM képviseletében Szinay Attila jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) képviseletében Radovics Tibor megyei elnök és Farkasdy Károly megyei igazgató, a Klebersberg Központ részéről Egyházi Andrea pápai, illetve Szauer István veszprémi tankerületi igazgató, valamint a képzésben részt vevő gazdasági szereplők részéről Rozmán Valéria, a Tansütő Kft. ügyvezetője, Bognár András, a Pápai Hús Kft. munkaügyi vezetője, Sipos Gábor és Nagy Norbert a Somló Gép Kft. ügyvezetői hitelesítették aláírásukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!