Petőfi Sándor tényleg Segesváron halhatott meg? – Hermann Róbert tartott előadást Veszprémben

A kutató arról is beszélt a Naplónak, hogy megyénk derekasan kivette a részét függetlenségi küzdelmünk szervezéséből.

Görgei Artúr valóban ilyen ember volt? Petőfi Sándor tényleg Segesváron halhatott meg?

Két olyan kérdés, amely a Pannon Egyetemen nemrégiben tartott előadása után felmerült.

– Az érdeklődők fogékonyak arra, ha az ember megpróbálja elmondani a legújabb kutatási eredményeit. Néha megdöbbennek azon, hogy mennyire más ez, mint amit korábban tanultak, de a tudománynak többet között ez a lényege.

Petőfi Sándorról vannak friss kutatási eredmények?

– Az 1980-as évek vége óta folyamatosan előjönnek megalapozatlan állítások, hogy elvitték az oroszok hadifogságba, és mindenfajta mesés történetek keringenek ezzel kapcsolatban. Azt szoktam mondani, hogy nincsenek lezárt történetek, kutatások és állítások. Ha előkerülne valami arról, hogy az oroszok egyetlen egy hadifoglyot is kivittek, akkor utána lehetne nézni, meg lehetne próbálni, és tisztázni lehetne ezeket a dolgokat. Azt viszont nagyon nem szeretem, amikor úgy állítanak valamit, hogy mögötte semmilyen ténybeli alátámasztás nincs.

Az 1848–49-es szabadságharc mennyire érintette Veszprém megyét?

– A megyének nagyon érdekes volt a szerepe. Mivel a Közép-Dunántúlra esik, esett, a hadi események alapvetően elkerülték. Egyrészt az akkori Veszprém megye területi állománya más volt, mint a maié, hiszen az akkori Zala megye határa Balatonfüredig terjedt. A nagyobb történések nem Veszprém megyére estek, igaz, két összecsapást sikerült összehozni: 1849. januárjában Bakonybélben egy határőr-különítmény szétverte a győri portyázó csapatot, illetve 1849. június 27-én Pápától északra volt egy viszonylag jelentős ütközet Kmety György magyar hadosztálya és az osztrák Gerstner dandár között. A hadi események messze nem érintették úgy a megyét, mint a szomszédos Fejér,  az északra lévő Komárom vagy éppen Győr megyét. Ez annak volt köszönhető, hogy jelentős hadi útvonalak nem mentek át a területen, és nem volt erődítmény sem. A megye viszont derekasan kivette a részét a küzdelem szervezésében, hiszen kiállították a mozgósított nemzetőröket. 1848. májusában, júniusában Veszprémben szervezték meg az első tíz honvéd zászlóalj közül a hatodikat, amely kimondottan vitézalakulat volt. Ott voltak a délvidéki harcokban és a tévesen világosi, a valóságban szőlősi fegyverletételnél is. 1848 augusztusában, szeptemberében megszervezték az első Veszprém megyei önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljat, amely később honvédalakulat lett, és Komárom védelmében is kiválóan harcoltak. A megyének semmilyen szégyenkeznivalója nincs a szomszédokkal szemben, persze kétségtelen, hogy nem olyan csillogó a krónikája. Erről viszont nem a megye tehet, hanem a földrajzi elhelyezkedés és a stratégiai jelentőség. Érdekes egyébként, hogy az osztrák katonai parancsnokság csak a bakonybéli ütközet után vette észre, hogy elfelejtették megszállni Veszprém megyét...

Aztán ’48 decemberétől egészen áprilisig megszállták Veszprémet a császáriak...

– 1849 áprilisában ürítették ki a megyét, amelyen keresztülhaladt egyébként a fővárost kiürítő császári és királyi fősereg poggyásza, azaz biztosított területnek látták. Illetve a megyén keresztül vitték a fővárosból azokat a politikai foglyokat – többek között Batthyány Lajost –, akik a császári hadbíróság eljárása alatt álltak.

Minden utána következő korszaknak megvolt az üzenete az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Van-e, és ha van, mi a tanulsága ezeknek a dicső éveknek?

– Nagyon nehéz néhány mondatban válaszolni, de azt gondolom, hogy a legfőbb tanulsága az: ha van kellő összefogás, és ha van kellő akarat, akkor akár a tényleges erőviszonyokkal szemben is lehet eredményeket elérni. 1848–49 fordulóján egy lyukas garast nem adtak volna azért, hogy a magyar szabadságharc és az önálló magyar állam megéli a tavaszt. Ennek ellenére azt látjuk, hogy ’49 áprilisában a határig kergetik a császári-királyi ármádiát, ami mögött az egész magyar társadalom teljesítménye ott volt, mert hittek abban, amiért harcoltak és amit csináltak.

A legfőbb üzenet

március 15-e legfontosabb üzenete nekünk, a ma élő magyaroknak a szabadság volt és maradt. Hogy mi a szabadság, arról viszont évszázadok, ezredek óta vitatkoznak okos filozófusok, próbálják megfejteni, kitágítani vagy éppen korlátozni politikusok. Abban csaknem mindenki egyet tud érteni, hogy a szabadság nemcsak azt jelenti, hogy megtehetünk bizonyos dolgokat, hanem azt is, hogy ne kelljen megtennünk olyasmiket, amiket nem akarunk, amik érdekeink ellen valók. A szabadság olyan, mint egy ház: ha felépítettük, nem ér véget a munkánk. Mindig gondozni kell, javítgatni, csinosítgatni, ha kell, megóvni a természeti vagy az emberi erőktől. Ha Petőfi ma körbenézne Magyarországon, azt bizonyossággal megállapíthatná, hogy szinte teljes szabadságot élveznek a ’48-as magyarok utódai. Nemcsak az egyének, hanem a nemzet, a magyar állam is.

Ahogyan oly sokszor a történelmünk folyamán, a mi szabadság-házunkat ismét fenyegetések érik. Olyasmikre akarnak bennünket kényszeríteni, amiket a magyar emberek többsége nem szeretne. A fenyegetés ugyan kívülről érkezik, de, ahogyan mindig, most is vannak, akik ugyanebben a házban élnek, de alig várják, hogy ajtót nyithassanak a magyar szabadság ellenségeinek.

Lehet, pedig csak más színűre festenék a falakat, de képesek ezért akár a földig rombolni az épületet, csak hogy nekik legyen igazuk. Ismét dolgunk van tehát ezzel a házzal, amelyet oly keservesen, de sikerült felépíteni, ahogyan ’48 hősei azt megálmodták. Mindenki tudja, mit tehet a magyar szabadságért ma, 2018-ban. De szerencsére mindenkinek szabadságában áll eldönteni, mit tesz meg ezért és mit nem.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Néző László