szilveszteri tűz

2018.01.03. 17:57

Pusztító tűz a Balatonnál: porig égett a Csodabogyós-barlang épülete

Egy világ omlott össze bennem, amikor ott álltam, és tétlenül néztem végig szilveszter késő este, ahogy teljesen elég a Csodabogyós-barlang bázisépülete, a benne levő összes felszereléssel együtt.

Kovács Erika

Fotó: John Szilárd

Ezt mondta megkeresésünkre még mindig a történtek hatása alatt John Szilárd, a Balatonedericsen levő népszerű és kedvelt barlang üzemvezetője, túravezető. Azt mondta, az épülettől, mely nem sokkal 21 óra után gyulladhatott meg szilveszter este, egy kilométerre lakik, és mire odaért, már lángokban állt minden, semmit nem tudott tenni.

Fotó: John Szilárd

A fából készült épület, mely a túrák kiindulópontja 2006 óta áll, és abban gyúlékony anyagot nem tároltak, csak a túrázáshoz szükséges felszereléseket, például az overálokat, kobakokat. A túravezető arról is beszélt, hogy már nekiláttak a romok eltakarításának, január harmadikán ismét vezetett már túrát, mert kaptak kölcsönfelszereléseket. Azt tervezik, hogy újraépítik a bázisépületet.

Fotó: John Szilárd

John Szilárd utalt arra, hogy volt tűzijáték a környéken szilveszterkor, de azt még nem lehet tudni, hogy mitől gyulladt meg az épület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!