Bátrak és erősek

2017.10.02. 07:00

Sümegi lánglovagok szép győzelme

Az önkormányzati tűzoltóság dolgozói nyerték a lengyelországi nemzetközi hagyományőrző tűzoltóversenyt.

Tóth B. Zsuzsa

A győztes boldog sümegi lánglovagok a város polgármesterével, Végh Lászlóval Fotó: Meszlényi Dezső

A sümegi lánglovagok eddig öt alkalommal vettek részt a versenyen és immár harmadszor állhattak a dobogó legfelső fokára, idén azonban leginkább a gyorsaság számított a megmérettetésen – tudtuk meg Molnár Gábortól, a sümegi tűzoltó egyesület elnökétől. A sümegi tűzoltók ettől függetlenül teljesítették az összes követelményt, a néhány évvel ezelőtt varrt, korhű viseletben versenyeztek Gluhowóban.

A győztes boldog sümegi lánglovagok a város polgármesterével, Végh Lászlóval Fotó: Meszlényi Dezső

Ezúttal sem kézi fecskendőt, sem pedig lovat nem vittek magukkal, de kiváló volt hagyományőrző viseletük, és az öreg fecskendőből rendkívül gyorsan pumpálták kézzel a vizet az imitált tűz eloltásához, és az akadálypálya leküzdése szintén nem okozott gondot számukra. Ugyan a hét csapat közötti versenyt követő hagyományos döntőn a házigazda lengyel versenyzőkkel már nem bírtak el, ez a tény, ahogy korábban, idén sem vont le semmit az első díj jelképes értékéből. A kétnapos lengyelországi tartózkodás alatt a tűzoltóknak jutott idejük Poznan város értékeinek megismerésére, a megérdemelt kikapcsolódásra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!