Szilágyi Tibort az Üvegtigris is kíséri

A Keneséhez ezer szállal kötődő Szilágyi Tibort, a népszerű színművészt a kultikus film második epizódjának legendás jelenete után sokan Oszi bátyámnak szólítják az utcán, az idősebb generáció pedig Kisfőnöknek hívja a Kántor című sorozatban eljátszott szerepe miatt. Ő ezt nem bánja, de azt mindig reméli, kétszáz színházi szerepe közül is emlékeznek majd néhányra a nézők.

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja az 53. színházi szezonját kezdte el. Mindig a csúcson volt az elmúlt több mint fél évszázadban. Színházak, filmek szóltak róla, a magyar színjátszás legnagyobb alakjaival léphetett színpadra, kamera elé. Az 1960-as évek végén játszott a veszprémi színházban, majd a kilencvenes években is visz-szatért a királynék városába játszani, rendezni, és az elmúlt évadokban is rendsze- resen dolgozott a teátrumban. Népszerűsége évtizedek óta töretlen.

Az idősebbek közül a mai napig sokan Kisfőnöknek szólítják a Kántorban eljátszott szerepe miatt. Ezután annyi rendőrszerepet formálhatott meg az életében, hogy a Bűnüldözők Országos Egyesülete tiszteletbeli tagnak választotta Bujtor Istvánnal együtt. Néha viccesen beleteszi ezt az igazolványt a jogosítványa mellé, így előfordult, hogy igazoltatáskor még tisztelegtek is neki. Érdekes egyébként, hogy a Kántor mindössze ötrészes volt, mégis mély nyomot hagyott az emberekben. A Havas történet című epizód több jelenetét például Veszprémben és a Bakonyban vették fel.

A fiatalabb generáció több tagjának Szilágyi Tibor Oszi bácsit jelenti az Üvegtigrisből. Szerinte nincs baj a hasonló szerepekkel, mert népszerűséget adnak. Mindig meglepődik azon, mennyien állítják meg emiatt az utcán és idézik a filmbéli jelenetek párbeszédeit. Neki ilyenkor is eszébe jut, amit Garas Dezső mondott egyszer erről a pályáról, hogy aki nem akar a legjobb és leghíresebb lenni, az ne válassza ezt a mesterséget.

Mindig emlegeti, a színészet nem szomorú pálya, és ezt ő megtapasztalhatta. Nagy népszerűségű filmekben, tévéjátékokban, kabarékban, sorozatokban szerepelt. Több mint 200 szerepet játszott el a színpadon, ezeknek kilencven százaléka főszerep volt. Fontos, emlékezetes számára az, amikor Radó Vilmos, a kecskeméti színház legendás igazgatója megnézte a vizsgaelő-adását, és szerződést ajánlott neki. Elintézte, hogy hozzájuk kerüljön, s azonnal eljátszhatta Shakespeare A makrancos hölgy című darabjában Petruchiót, Szegedi Erika volt a partnere. Hatalmas sikert aratott, majd rögtön ezután, 1966-ban a ma már klasszikusnak számító Hideg napok című filmben Darvas Ivánnal, Latinovits Zoltánnal és Szirtes Ádámmal játszhatott együtt.

Amikor a Vígszínházba szerződött, első premierje Csurka István Deficit című műve volt, s ebben az időszakban érte el pályafutásának egyik legemlékezetesebb sikerét Friedrich Schiller Don Carlosának Fülöp királyaként Szinetár Miklós rendezésében. Ez a szerep és a vígszínházi időszak jelentős mérföldkőnek bizonyult számára.

- A Hideg napok után jóval később Darvas Ivánnal együtt voltam szerződésben a Vígszínházban, olyan színészek között, mint például Ruttkai Éva, Páger Antal, Gobbi Hilda. Latinovits Zoltánnal is többször játszhattam együtt, mondhatni, szakmai barátságot ápoltam vele, az elsők között mutatta meg nekem a Ködszurkáló kéziratát Budapesten. Akkoriban megnéztem őt a Veszprémi Petőfi Színházban Illyés Gyula Különc című darabjában is. A sors úgy hozta, hogy azt a szerepet (Karlovitzot), amelyet abban az előadásban Tánczos Tibor formált meg, én később a Nemzeti Színházban Sinkovits Imre partnereként játszhattam el. Ő pedig olyan hatalmas színész volt, aki nemcsak ászokat szervált, hanem labdát feladni is nagyon tudott. Mellette nyílt színi tapsot kapni nem kis dolog volt. Említhetném még Mrozek Tangó című darabját, amelyben szintén játszhattam. Kapás Dezső rendezte a Vígben, parádés szereposztással. Önbizalom kellett ahhoz, hogy elfogadjanak partnerként a kitűnő színészek, engem ez doppingolt – emlékezett vissza a népszerű művész, aki szerint a színészet szemérmetlen pálya – azért, mert minél többet mer megmutatni magából az ember, annál közelebb kerülhet a tökéletes azonosuláshoz, de nem lehet azt elérni, csak törekedni rá. Szerinte a jellemtől függ minden.

Azt gondolja, „olyan nincs, hogy a privát szférában egy gazember vagyok, de a színpadon meg jó embereket játszom, vagy jó vagyok a színpadon, és aztán majd ettől az életben is jó leszek. Ezek elválaszthatatlanul összefüggnek egymással. Úgy gondolom, az élet összes területén, a tanártól az asztalosig és minden alkotói pályán igaz embernek kell lenni” – véli a színművész, aki, ha van egy kis ideje, azonnal balatonkenesei házába tér haza. Balatoni ember, kötődik a magyar tengerhez, tájhoz, vizsgázott vitorlásvezető, és elvégzett egy borajánló tanfolyamot is. Azért is, hogy szakképzett módon tudja a barátait megvendégelni, és együtt nevessenek azon: a színészet tényleg nem szomorú pálya. Oszi bátyámként sem.