A településért dolgoztak

2018.03.17. 08:00

Szobrokkal tisztelegnek Balatonalmádi nagyjai előtt

 Felavatták az Almádi panteon első két alkotását, Óvári Ferenc és Véghely Dezső szobrát csütörtökön az egészségház melletti parkban.

Marton Attila

Kajári Gyula és Keszey János avatta fel a nemzetiszínű szalag átvágásával az Almádi panteon első két szobrát Fotó: Penovác Károly

- Az Almádi panteon ötlete Veszeli Lajos festőművészé volt még évekkel ezelőtt. A célunk az volt, hogy emléket állítsunk azoknak, akik a maguk szakterületén sokat tettek Balatonalmádiért – mondta a Naplónak Kajári Gyula, a panteon létrehozását kezdeményező P-Art Alapítvány kuratóriumi elnöke. A településhez kötődő, nagy formátumú személyiségeket ábrázoló mellszobrok közül az első kettő készült el, amit a következő években további nyolc-tíz követhet.

Kajári Gyula elmondta, az alapítvány munkájában résztvevők és a helyi kulturális örökség bizottság tagjai közösen döntöttek arról, kiről készüljön műalkotás. A tegnapi avatóünnepségen Kajári Gyula kiemelte, az alapítvány azért jött létre öt éve, hogy segítse a helyi épített és természeti környezet átgondolt, megtervezett díszítését a képzőművészet szerepének hangsúlyozásával. Hozzátette, így jött létre a Kézfogás Európa Szoborpark és a tavaly felavatott Berényiek kútja. Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, a panteonban azokra a személyekre emlékeznek, akiknek meghatározó szerepük volt Balaton-almádi fejlődésében, és sokat tettek a városért. Keszey János polgármester beszédében köszönetet mondott az alkotóknak, valamint az alapítványnak a kezdeményezésért.

Az Óvári Ferencet ábrázoló, fehér mészkőből készült portrét Fáskerti István, az ország egyik legismertebb kőszobrásza és lánya, Fáskerti Zsófia készítette el, míg a Véghely Dezső történetíró, vármegyei elöljáróról készült bronzszobor Illés Erika szobrászművész alkotása. A szobrok nagyobbrészt a balatonalmádi művésztelepen készültek az elmúlt években, Fáskerti István az alkotómunka mellett más módon is segítette, segíti a művésztelep és az alapítvány munkáját, mondta Kajári Gyula. Az alapítvány elnöke reményét fejezte ki, hogy a panteon még idén bővülhet Váth János írót ábrázoló szoborral, amely jelenleg a Szent Erzsébet ligetben található. A bronz mellszobrot Mihály Gábor szobrászművész készítette.

Kajári Gyula és Keszey János avatta fel a nemzetiszínű szalag átvágásával az Almádi panteon első két szobrát Fotó: Penovác Károly

Az egészségház melletti parkban helyet kapó Almádi panteonban tájékoztató táblákon ismertetik meg a járókelőkkel a történelmi személyiségek életútját. Az avatón közreműködött a Balatonfűzfői Irinyi Fúvószenekar Hégely Ákos karnagy vezetésével és Páder Zsófia, a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tanulója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!