Hínár, gyékény és iszap

2017.10.12. 10:30

Támadásban az iszap és a hínár – Segítség nélkül nem tudnak megbirkózni a gonddal!

A Balaton északi partjának településein általában gondot jelent az iszaposodás. A probléma jelenleg is aktuális, azzal segítség nélkül nem tudnak megbirkózni a települések.

Sági Ági, Tóth B. Zsuzsa

A Balatoni Hajózási Zrt. egy kotróhajóval rendelkezik Fotó: Czap-Jáni Krisztina

 

A hínárosodás viszont a térségben sok helyen felülírja az iszaposodást. Badacsonytördemic polgármestere, Horváth Zoltán szerint a falu lábdihegyi strandján sürgető lenne a kotrás.

- A strand létesítésekor, néhány éve kotorták a medret, az akkori 120 centiméternél mélyebb területen. Csakhogy a vízszint most is lejjebb van mintegy harminc centivel, így a strandolók jogosan panaszkodtak már a nyáron is, hogy a 120-as bójánál, ahol még úszni nem lehet, bokáig süppednek az iszapba. Az annál sekélyebb területtel nincs ilyen gond, viszont a százhúszas bójától egy kétszáz méter széles sávban mindenképpen el kellene végezni a munkát ahhoz, hogy évekig rendben legyen a strand ilyen szempontból – mondta Horváth Zoltán. A tördemici polgármester hozzátette, hogy az úszók kedvéért bejáró stéget építettek, majd azt meghosszabbították, de az alacsonyabb vízszint miatt mára az sem sokat javít a helyzeten. Amellett a gyékény egyre jobban terjed, annak a kordában tartása ugyancsak sürgető feladatot jelent.

Ábrahámhegyen a strandra a településen átfolyó Burnót- patak is lerakja hordalékát, így a fürdő mintegy negyven százalékán sürgető lenne már a kotrás. Amellett jellemző a hínárosodás is, a helyi önkormányzat hiába vágta le a hínárt tavasszal, az nyár végére visszanőtt, ezen a problémán is segíthetne a kotrás – mondta lapunknak a polgármester. Vella Zsolt úgy véli, ezt a problémát egyik parti település sem tudja megoldani önállóan, csakis a közös akarat és a kormányzati segítség jöhet szóba.A Balatoni Hajózási Zrt. marketingvezetője, Mihalovics Dóra az alábbi információt adta lapunknak.

A társaság műszaki szolgáltatásai keretében megbízói igény alapján végez kotrást a Balatonon.- Pillanatnyilag a rendelkezésünkre álló technológia csak úszó kotróval való kotrást és a kikotort üledék zagytérbe való szállítását teszi lehetővé. Ez a feliszapolódási probléma kezelésére csak olyan helyen alkalmas, ahol van lehetőség a lágy iszap alatti keményebb mederfenék kikotrására – gödör ásására -, amelynek a helyére a lágy iszap le tud süllyedni. Ilyen területek lehetnek például a kikötők. Jelenleg fejlesztés alatt van társaságunknál egy olyan technológia, amely a problémát okozó lágy iszap eltávolítását, helyszíni víztelenítését és zagytérbe való szállítását teszi lehetővé. Ez a berendezés óránként száz köbméternyi, naponta ezer köbméternyi zagy kiemelésére, víztelenítésére lesz alkalmas.

A Balatoni Hajózási Zrt. egy kotróhajóval rendelkezik Fotó: Czap-Jáni Krisztina

Az ilyen jellegű munkák elvégzésére természetesen az idegenforgalmi főszezonon kívüli időszak a legalkalmasabb a Balaton-régióban, ezt a munkák kivitelezésénél, átfutásánál mindenképpen figyelembe kell venni. A Balatoni Hajózási Zrt. jelenleg egy kotróhajóval rendelkezik. A kikotort üledéket uszályainkkal elszállítjuk, és az elevátor segítségével juttatjuk el a parton kijelölt zagytérbe. A fenti fejlesztés befejezését követően lesz még egy berendezésünk, amely olyan lepelkotrási technológiára lesz alkalmas, amely a zagyot képes besűríteni is. Ilyen technológiával pillanatnyilag a Balatonon senki nem rendelkezik. Jelenleg Balatongyörökön áll rendelkezésre lerakóhely, azonban az általunk fejlesztett új technológia a kikerü- lő zagy más irányú – környezetbarát – felhasználására is lehetőséget biztosít majd, amely szükségtelenné teheti a sűrített zagy kijelölt helyen történő elhelyezését – nyilatkozta Mihalovics Dóra.Alsóörsön sem az iszap jelenti a nagyobb feladatot.

- Hála az elmúlt évek folyamatos mederfenék-karbantartásának, nálunk az iszap- lerakódás nem okoz gondot. Először 2000-ben költöttünk egy nagy összeget a strand homokozására, és azóta is minden második évben szinten tartjuk a jó mederállapotot – mondta el lapunknak Hebling Zsolt polgármester. Hozzátette, hogy idén – a töb- bi északi parti településhez hasonlóan – a hínárosodás okozta a nagyobb gondot, de a szezonban több alkalommal is elvégeztették a hínárvágást, így a problémát orvosolták. Hasonlóan nyilatkozott Ágoston Ferenc, a Probio Zrt. üzemeltetési vezetője a balatonfüredi strandhelyzetről. A város abba a szerencsés helyzetbe került, hogy a vizes világbajnokság kapcsán saját hínárvágó gépre is szert tudtak tenni, így amikor szükséges, akkor vágják a kellemetlen vízi növényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!