Tánc minden mennyiségben Veszprémben is

2018.03.20. 19:08

Összeállt a tánc világnapja és a XX. Tánc Fesztiválja alapprogramja

Húsz év alatt Veszprém a kulturális táncművészeti élet szakmai középpontja lett – nyilatkozta Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója a XX. Tánc Fesztiválja keddi sajtótájékoztatóján a Hangvillában.

Leitner Vera

Fotó: Balogh Ákos /Napló

Huszadik alkalommal rendezik meg idén május 28. és június 3. között a Tánc Fesztiválja XX. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozót, jelentette be kedden a Hangvillában tartott sajtótájékoztatón Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója és Krámer György koreográfus.

A XX. Országos és Nemzetközi Összművészeti Találkozót 2018. május 28. és június 3. között rendezi meg a Pannon Várszínház. Fotó: Balogh Ákos / Napló

A fesztivál kapcsán Vándorfi László hangsúlyozta, a versenyprogramban évről évre minőségi, kiemelkedő alkotásokat válogatnak be, melyeket egy nagyon komoly szakmai zsűri értékel. Az egy héten át tartó rendezvény változatos előadásokkal és kiegészítőprogramokkal, hazai és nemzetközi táncprogrammal várja a közönséget, hangzott el. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy május végétől egészen nyár végéig Veszprém a fesztiválok városa, és ebben az évben az egyébként természetes kapcsolatot, ami a négy fesztivál – a Tánc Fesztiválja, a VeszprémFest, az Utcazene Fesztivál és az Auer Fesztivál – között megvolt, most egy kicsit szorosabbra vonjuk, és programjaink közös reklámozásával, kölcsönös látogatásával és kiemeltebb odafigyeléssel fogunk viseltetni, mint eddig – mondta el Vándorfi László.

Fotó: Balogh Ákos / Napló

– Április 29-e a tánc világnapja, s mi a Tánc Fesztiválja előrendezvényeként egy óriási, táncvilágnapi forgatagot készülünk itt a Hangvillában megszervezni, amelyben – azon kívül, hogy a Pannon Várszínház két táncjátékkal fog bemutatkozni –, a környék tánccal foglalkozó fiataljainak nyílik lehetősége megmutatkozási – mondta el Krámer György koreográfus, kiemelve, a valamennyi korosztályt megszólító és számos műfajt felvonultató rendezvény megszervezésében idén első alkalommal működnek együtt a FootNotes Dance Company-val, mely egy, Budapesten, Veszprémben és Várpalotán működő, modern és kortárs technikákkal foglalkozó táncegyüttes. A FootNotes két alapító vezetője, Böhm Nóra és Barbarics Zsófia elmondta, alapvetően sok színházi beavató programot próbálnak bevonni táncosaik életébe, ezért is bír számukra kiemelkedő jelentőséggel a Pannon Várszínházzal való együttműködés. – Célunk, hogy a tánc világnapján összehozzuk a veszprémi tánccsoportokat, s megteremtsük a közös ünneplés, beszélgetés, egymás előadásainak megtekintése, és általában véve a találkozás lehetőségét – nyilatkozta Böhm Nóra.

Fotó: Balogh Ákos /Napló

Krámer György az ezt követő, május 28-án induló XX. Tánc Fesztiválja kapcsán elmondta, aki igazi csemegére vágyik és bírja a kemény, experimentális kortárs táncot, annak minden, a Latinovits–Bujtor Játékszínben látható előadást őszinte szívvel ajánl. A nagyszínházi előadások közt olyan nagy együttesek érkeznek majd, mint például a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett, a Forte Társulat, a Bozsik Yvette Társulat, vagy a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős osztályai. Ugyancsak nagyszínpadi produkcióként láthatja majd a közönség a nemzetközi táncgálát, melynek során finn, spanyol és koreai táncművészek előadását tekinthetik meg. Krámer György az újdonságok közt emelte ki, hogy a fesztivál történetében idén először ül majd a zsűri tagjai közt egy nemzetközi szakember is, a finn táncos, koreográfus Jorma Uotinen, továbbá a Nemzeti Kulturális Alap által elindított Imre Zoltán Program keretében négy pályakezdő koreográfus produkcióját is befogadja a fesztivál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!