2018.09.08. 16:00
Volt egyszer egy vidámpark Veszprémben
Sok veszprémiben idéz fel kedves emlékeket, ha szóba kerül az egykori vidámpark – bezárását ugyanolyan veszteségként élték meg, mint a Veszprém-Alsóörs vasútvonal vagy a Csomay-strand megszűnését.
A bejárat a jellegzetes bástyákkal
Nem sokkal az 1956-os forradalom vérbe fojtása után, 1957 júniusában az MSZMP országos értekezlete megerősítette pozíciójában Kádár Jánost. A főtitkár úgy gondolta, az embereket nem a politika érdekli, hanem a „mindennapi életüket befolyásoló gazdasági és kulturális kérdések helyes megoldása” – azaz legyen mit enniük és legyen hol szórakozniuk.
Valószínűleg a kádári konszolidáció és a régről ismert „panem et circenses” jegyében született meg az ötlet a veszprémi városvezetésben, hogy állatkert és vidámpark építésével javítsák a dolgozó nép hangulatát. Még tartottak a forradalom utáni megtorlások, 1958 januárjában kivégezték Brusznyai Árpád veszprémi tanárt, de augusztus 1-jén már megnyílt az állatkert (akkor még vadaspark), két és fél évre rá elindult a kisvasút (úttörővasút), majd rövidesen megnyitotta kapuit a veszprémi vidámpark.
Remekül választották ki a helyet, a Séd völgye mindig is kedvelt kirándulóhelye volt a veszprémieknek. A tereprendezés már 1959 őszén elkezdődött, majd rengeteg önkéntes, társadalmi munkával elkészült a vidámpark, amely 1961. május elsején nyitotta meg kapuit.
Ekkor már működött a kisvasút, ahol a veszprémi iskolák diákjai teljesítettek szolgálatot úttörővasutasként, a vidámpark bejáratától nem messze, a mai játszókert helyén pedig rövid életű kemping épült az úttörőknek.
A vidámparkban csónakázótó kis kikötővel, óriáskerék, rakéta- és hajóhinta, apróbb játszótéri játékok, padok és jelzett kirándulóutak várták a vendégeket.
A vidámpark virágzása mintegy tíz évig tartott. Hétvégeken itt volt a fél város, kikapcsolódni vágyó felnőttek, vidáman játszó gyerekek, a park mindenkié volt. Képeslapok, leporellók, bonbonosdobozok (emlékszik még valaki a hatszögletű Százszorszép bonbonra?) és egyéb dísztárgyak tanúskodtak az itt folyó életről és őrizték meg az emlékét.
Szinetár Miklós 1971-es Csárdáskirálynőjének több jelenetét is itt forgatták – ugye felismerjük a csónakázótavat és a „sóhajok hídját”?
1971-től annak ellenére, hogy a vidámpark népszerűsége, látogatottsága töretlen maradt, a fenntartásához szükséges pénzt csökkenteni kellett. Megszűnt a kisvasút, lebontották a hintákat, eltűntek a csónakok, az óriáskeréknek csak a betontalapzata maradt meg, lassacskán elhordták a padokat és minden mozdítható építőanyagot, a tó eliszaposodott. Többször szóba került ugyan a park megújítása, azonban általában pénz hiányában ez mindig elmaradt.
A '80-as években Bándi László helytörténész kezdeményezésére szerették volna legalább a kisvasutat újraindítani, ez azonban egy egészen triviális ok miatt nem sikerült: nem találtak két olyan nyugdíjas mozdonyvezetőt, aki vállalta volna a feladatot. A vasúti kocsikból óvodák udvarára került egy-egy darab, aztán lassan a síneket is felszedték, és az egykor oly népszerű úttörővasútból nem maradt más, mint a lezárt alagút és a kis megálló épülete a Séd partján.
Csaknem negyven évig szomorította a veszprémieket a lepusztult vidámpark látványa, mígnem 2009 novembere és 2010 augusztusa között a Kolostorok és kertek projekt keretében a területet rehabilitálták, s ezzel végre hosszú idő után sikerült kárpótolni a helyieket a „vurstli” bezárása okozta veszteségért.
Aki kedvet érez hozzá, hogy egy túra keretében végigjárja az egykori kisvasút vonalát és a vidámpark helyszíneit, sőt még az alagútba is bekukkantson, az Raffai Csilla idegenvezetésével megteheti.
Forrás: Gy. Lovassy Klára (A Séd völgye Veszprémben, 2000, szerk: Géczi János). A képekért és az értékes információkért köszönet Bándi László helytörténésznek és Raffai Csilla turisztikai tanácsadó, idegenvezetőnek