kiskarácsony, nagykarácsony

2017.10.15. 11:47

Zene és gumilabda: így gyakorolhatjuk az újraélesztést!

Újraélesztési bemutatót tartott Klupács Péter mentőtechnikus és Mészáros Zalán mentőtiszt a zirci városháza nagytermét zsúfolásig megtöltött érdeklődőknek.

Müller Anikó Hanga

Évente húsz-huszonötezren, egy kisvárosnyi népesség hal meg hirtelen szívhalál következtében.

A szépszámú közönség együtt gyakorolta az újraélesztés mozzanatait Klupács Péterrel

– Félelem él az emberekben, nem mernek odamenni a bajbajutott emberhez. Ha nincs a segítségnyújtás mögött tudás, rutin, én sem merném megtenni. A programunk célja, hogy minél többen megtanulják és gyakorolják az újraélesztést. Mi a világon egyedülálló újdonságként egy gumilabda és egy zene segítségével sajátíttatjuk el a technikát, mely tizenöt perc alatt megtanulható. Míg Németországban ezer emberből kilencszázhetvenhárom tud újraéleszteni, addig ezer magyar közül tizenhét tudja, mitévő legyen ilyen vészhelyzetben, mondta Mászáros Zalán.

Gumilabdával és a Kiskarácsony nagykarácsony dallamával az újraélesztésért

Beszélt a szívhalál folyamatáról, az eszméleténél lévő és az eszméletlen bajbajutott felismeréséről, hangsúlyozta, az eszméletlenséget a haláltól csak a légzés választja el. Az újraélesztésre már öt-hatévesen is képesek lehetnek a gyerekek, erre több példa elhangzott az est során. Az életmentő helyzetekben minden perc számít. – A mai nap legfontosabb üzenete a segítségnyújtás, szeretnénk, ha ez továbbadható lenne. Ha azt látjuk, valaki összeesik, a legfontosabb, hogy bátrak legyünk, le kell küzdenünk a félelmünket. Az újraélesztést csak jól lehet csinálni, hiszen a legfontosabb, hogy éljünk, a halálnál nem történhet rosszabb. Egy törött bordával még lehet élni, négy perc alatt azonban beáll az agyhalál, ezért vészhelyzet esetén nem szabad késlekedni” – hangsúlyozta Klupács Péter.

A nemezékszereket Dombi Anita vette át Müller Anikó szervezőtől Fotó: Kelemen Gábor

Elmagyarázta és szemléletesen bemutatta a tennivalókat. Miután megállapítottuk, hogy nincs eszméleténél az illető, hajtsuk hátra a fejét, szabaddá téve így a légutakat. Néhány másodpercig figyeljük a mellkasát, emelkedik-e, s ha nem lélegzik, akkor összekulcsolt kézzel percenként százat-százhuszat pumpálva a mellkason azonnal kezdjük meg a szívmasszázst, és ne hagyjuk abba mentő kiérkezéséig. A helyes tempót több dalból is megtanulhatjuk, így a Kiskarácsony, nagykarácsonyt is dúdolhatjuk magunkban. A közhiedelemmel ellentétben a segítségnyújtónak nem az az elsődleges feladata, hogy a mentőket értesítse. A beteg túlélési esélyeit ugyanis drasztikusan növeli az azonnali szívmasszázs megkezdése, melynek helyes alkalmazásával a legfontosabb érhető el, időt nyerhetünk. A hirtelen szívhalált követően mindössze négy perc van az agyhalál beálltáig, de ha rögtön megkezdjük a szívmasszázst, és csak azt követően tárcsázzuk a segélyhívószámot, a négy perc újraindul, míg fordított esetben, túllépve a négyperces időkorlátot, csökken az esély a maradandó károsodás nélküli túlélésre.

Az újraélesztési bemutató új módszerét gumilabdák segítségével Klupács Péter – balról – és Mészáros Zalán mutatta be Fotó: Müller Anikó

A két szakember három éve járja az országot segítő-tanító kampányukkal, de az újraélesztést tizenéve oktatják. A résztvevők labdák segítségével elsajátították és gyakorolták a technikát. Az est befejezéseként a kampány színeit idéző kézműves nemez nyakláncot és gyűrűt sorsoltak ki a résztvevők között – Ring Júlia felajánlásaként – melyet Dombi Anita nyert meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!