tragikus

2017.10.16. 17:30

Huszonegyen fulladtak meg idén a Balatonban

Az idén eddig 21 személy vesztette életét a Balatonban. Az eseteket közigazgatási hatósági eljárások keretében vizsgálja a rendőrség, közölte egy siófoki találkozót érintő kérdésünkre Méhes Dóra rendőr őrnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében.

Kovács Erika

Szonárral keresték az eltűnt horgászokat Balatonederics partjainál Fotó: a szerző

Méhes Dóra hozzátette, összesen 390 esetben segítettek a vízi rendőrök azoknak, akik a Balatonon a segítségükre szorultak.

A téma kapcsán néhány napja írtunk arról, hogy Balatonedericsnél horgászok fulladtak vízbe, Tihany-Sajkodnál pedig a nádasnál egy fürdőző holttestét találták meg.

Szonárral keresték az eltűnt horgászokat Balatonederics partjainál Fotó: a szerző

Tájékoztattunk nemrég arról is, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az őszi horgászszezon elején, a csónakból horgászók életének védelme érdekében honlapjukon, illetve a közösségi oldalon kampányt is indított, amelyhez – a mentőmellény jelentőségét kiemelve – jól érthető rajzot is mellékeltek. Kampányuk célja az, hogy minél több horgász értse meg, a mentőmellénynek nem a csónak orrában van a helye, mert az csak akkor nyújt esélyt a túlélésre, ha azt a horgász felveszi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!