Vid

2012.07.14. 10:13

Kettős ünnep Viden

A falujuk múltjának megbecsülése újra összehozta a vidieket.

Schvarzkopf Anita

Múlt szombat délután a vidi Művelődési Házban került bemutatásra a helyi születésű Némethné Péntek Zsófia helytörténeti trilológiájának harmadik része, Életmesék, sorsforgácsok címmel.

A kötetlen baráti találkozó keretében tartandó könyvbemutatón Szabó Róbert a település polgármestere örömét fejezte ki, hogy újra egy nagy családként ünnepelhetnek itt együtt. Annak meg főként, hogy az írónő 2010-ben tartott könyvbemutatóján tett ígéretét ily hamar valóra váltotta, és megírta újabb könyvét. Majd Kersner Istvánné Egyed Mária, szintén a faluból elszármazott nyugdíjas pedagógus beszélt a kötetről, melynek lapjain emberi sorsok, szomorúbb és vidámabb életutak, családtörténetek elevenednek meg.

Az ünnepi szavakat az írónő költőtársai folytatták: Poór Andrásné a kötet versciklusaiból adott elő, majd a pápai Jókai Irodalmi Kör képviselői, köztük P. Tófeji Valéria saját verseiket szavalták el. Majd a falu lakói személyes szavaikkal is köszöntötték Némethné Péntek Zsófiát, akinek kettős ünnep volt e nap, hiszen ezen a napon ünnepelte születésnapját is.

A bemutatót a győri Barangoló együttes színesítette, akik Nagy László, Ágh István megzenésített versei mellett az írónő egyik versét is előadták. 

A délután további részében a szíves vendéglátással egybekötött beszélgetések már feledésbe merült emlékeket idéztek, s régen látott személyeket hoztak újra közel egymáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!