Vilonya

2016.07.04. 09:28

Szükség van a sikerekre - Kicsik és nagyok szórakoztak a Séd party rendezvényen

Vilonya - Minden évben sok érdeklődőt vonz a Vilonya Séd party, a programokon gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakoztak.

Balla Emőke

A délelőtti Séd Park Séfje főzőversenyre hét csapat nevezett. A jelentkezőknek bográcsban készült ételt kellett főzniük, a szakértő zsűri a   „Csizi és bandája” csapat marhapörköltjét találta a legfinomabbnak.  A Séd parkban  rallys autós kiállítás és bemutató várta az érdeklődőket, akik egy próbakörre is beszállhattak. A gyerekek elkészítették és röptették papírsárkányukat, kézműves foglalkozáson vettek részt, napellenzőt gyártottak, csillámtetkót tetettek magukra, ugrálóvárban játszottak, de a pónilovaglást is nagyon élvezték.

A délutáni műsorban helyi és környékbeli együttesek, csoportok léptek fel. A művelődési Ház szabadtéri színpadán Fésüs Sándor polgármester a Séd party állandó támogatóinak, segítőinek mondott köszönetet, a fellépőket Baranyai Balázs műsorvezető, alpolgármester köszöntötte. Kész Zoltán országgyűlési képviselő megnyitójában úgy fogalmazott: a  hétköznapok kemény munkája után mindenkire ráfér egy kis ünneplés. – Szükségünk van a sikerekre, fociban, a munkában, a családban is. A világ mindig ad okot aggodalomra, de nekünk nem az a dolgunk, hogy elkeseredjünk, hanem, hogy a magunk területén helytálljunk. Gratulálok a szervezőknek és bízom benne, hogy ez a jókedv és cselekvő energia az élet más területein is sikert hoz a településnek. Bemutatkoztak a vilonyai óvodások, meghallgathatták Áprily Géza nyárköszöntő zenés műsorát, fellépett a Berhida táncegyüttes, a Vilonyai népdalkör, a Vilonyai nyugdíjasklub, a  peremartoni Rokolya néptánccsoport, Radics Tibor tárogató művész, a Vilonyai népdalkör és az ősi Gólyahír tánccsoport. Jó hangulatot varázsolt a program  esti sztárfellépője, a Kozmix együttes, gyerekek és felnőttek együtt énekelték a jól  ismert dalokat. A Séd partyt retro diszkó zárta.

Címkék#Vilonya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!