Zalahaláp

2015.11.26. 11:40

Magot vetnek a népzenével

Zalahaláp-Nyirád – Emlékezetes énekórát tartott a Muzsikás együttes a két település általános iskolás diákjainak.

Tóth B. Zsuzsa

A zenekar tagjai tíz éve járják rendhagyó és ingyenes énekórájukkal az ország iskoláit, műsoruk olyannyira népszerű, hogy többéves a várólista. Hamar Dániel, a zenekar bőgőse elmondta, hogy a zene élményét szeretnék eljuttatni a népzenén keresztül a gyerekekhez, akik a heti egy iskolai énekóra keretében nem juthatnak hozzá ehhez.

A Muzsikás együttes rendhagyó énekórát tartott a zalahalápi és a nyirádi iskolásoknak. Fotó: Tóth B. Zsuzsa

– Kodály azt mondta, hogy a zene legyen jelen az ember életében. Az általános iskolás korban élő zenével nyújtott zenei élmény pótolhatatlan. Olyan ez, mint a magvetés. Vagy kikel, vagy nem, de ha nem vetünk, biztosan nem kel ki. Fantasztikus élményt kapunk mi is a gyerekektől. Mindegy, hogy egy kis falusi vagy egy városi elit iskola tanulói ülnek előttünk, a hatás ugyanaz. Nem mi vagyunk az ő sztárjaik, ezért a nulláról indulunk előttük. Mint közönséges emberek mesélünk és zenélünk nekik, hogy jól érezzék magukat. Ismerjék meg a hangszereket, énekeljenek, megtanuljanak egy lakodalmi csujogatót. Korosztályuknak megfelelően adunk nekik információkat a gazdag népzenei hagyományból. A mi dolgunk, hogy átmentsünk minél többet ebből az örökségből – mondta Hamar Dániel. Hozzátette, hogy a néprajz mellett biológia és történelem is van egy-egy ilyen rendhagyó énekórában. Hegedűn, brácsán, bőgőn, hosszú furulyán, tamburán és gyimesi ütőgardonon játszik a zenekar ilyenkor dunántúli, gyimesi, somogyi, kalotaszegi, mezőségi zenét. A zenekar tagjai, Hamar Dániel, Éri Péter, Sipos Mihály és Porteleki László örömmel járja az országot, hogy  megismertessék a gyerekekkel a népzenét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!