2006.10.10. 02:28
A városi könyvtár is a hálón
Ajka (gm) - Az elmúlt héten www.vkajka.hu címen megkezdte működését a városi könyvtár honlapja az interneten.
A város honlapján keresztül már korábban is lehetett információkat szerezni az intézményről, de az önálló oldal mérföldkőnek számít - tudtuk meg Rappné Kulcsár Líviától, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ könyvtárigazgató-helyettesétől. A honlap kialakításakor Simon Judit öntötte formába kollégái ötleteit.
A látogató a nyitóoldalon a legfontosabb információkat találja. A szolgáltatások részletes ismertetése és térítési díjai mellett itt találjuk meg az újságok és folyóiratok jegyzékét is. A honlapról érhető el az on-line katalógus, a könyvtár könyveivel, video- és DVD-filmjeivel. Az egyszerűsített keresési felületen csak be kell gépelni a keresett mű címét, címszavát, vagy a szerzőt, vagy a témát és máris megtudjuk, hogy megtalálható-e a dokumentum. Az ellátórendszer menüponton keresztül a fiók-, iskolai és községi könyvtári hálózat ismerhető meg. Aktuális évfordulókra, az intézmény rendezvényeire, a legérdekesebb könyv-, video-, DVD- és CD- újdonságokra, könyvtártörténetre, szabályzatokra, alapítványra, linkekre is találhatunk, sőt, a Magyar Rádió hanganyaga-ihoz és ügyintézéshez szük-séges dokumentumokhoz is hozzáférhetünk.