Zirc

2007.03.23. 03:29

Terítéken az iskolák

Ajka (tbzs) - Kolontár polgármestere levélben kereste meg a város önkormányzatát a célból, hogy az ottani óvodás és iskolás gyerekek közoktatási helyzetét a jövőre vonatkozóan rendezze.

Kiss Nikolett

Az ajkai testület is tárgyalta a témát, a jobboldali képviselők feltették a kérdést, hogy miért nem az oktatási reform keretében esett szó minderről. Úgy vélték, azért, mert az befolyásolta volna a döntést. Dr. Jáger László jegyző szerint a majdani Borsos Miklós iskolával lenne célszerű társulnia Kolontárnak, Ajka egyébként nem zárkózik el a tagintézmény létesítésétől. A döntés értelmében a testület utasította a polgármestert, hogy vizsgálja meg, célszerű-e az oktatási intézményrendszert alávetni több település társulási szándékának. Ami pedig Kolontárt illeti, úgy vélekedtek, hogy meghatározott feltételek mellett lehet szó a társulásról.

Az ülésen - igaz, csak érintőlegesen -, de felmerült más települések, így Pusztamiske és Borszörcsök neve is. Meg nem erősített információink szerint pedig Halimba és Szőc is érdeklődött az ajkai iskolákban. Megkerestük a falvak polgármestereit, hogy megtudjuk szándékaikat. Modori László polgármester úgy nyilatkozott, hogy a Borszörcsöknek Devecserrel kötött társulási megállapodása érvényben van, de időközben egy korábbi, Devecserrel való peres ügy miatt Somlóvásárhellyel is kötöt-tek szerződést. A dolgok azonban rendeződtek, ma a diákok többsége Devecserbe jár iskolába. A gazdasági gondokat pedig megszüntette a kistérségi társulás léte.

Pusztamiske polgármesterét sajnos nem sikerült elérnünk, Tóbel János, Halimba első embere viszont határozottan állította, hogy nem áll szándékukban Nyirádon kívül más felé orientálódni, hiszen csak egy éve, hogy az ottani iskola tagintézménye lett a halimbai iskola és óvoda. Dr. Széll András, Szőc polgármestere is hasonlóan nyilatkozott, a három szomszédos település továbbra is fenntartja a társulás nyirádi székhelyű iskoláját. - Mindegy, melyik ajkai iskola tag-intézménye lehetünk, a cél, hogy a városba járhassanak a diákok, 2008 augusztusának végéig kell döntenünk. Ajkára jár már a kolontári gyerekek kilencven százaléka, 65 diák ott tanul és jár óvodába. Nem szándékozunk felbontani a Devecserrel kötött szerződést, bár oda csak néhány gyermek jár óvodába és iskolába is. Ajka és Kolontár is jól járna, mi azért, mert ha tagintézmény lehetünk, nem kell bezárni az iskolát, Ajkának pedig szüksége van a létszámra - mondta Tili Károly, Kolontár polgármestere. Devecser polgármestere, Holczinger László tőlünk tudta meg a fentieket és igencsak meglepődött.

- Nem értem, a velünk társult települések miért vinnék máshova a diákokat. Főleg nem lenne ez logikus Pusztamiske és Borszörcsök esetében. De a kolontári döntésnek is ellentmond az, hogy miközben csatlakoznának a kialakítandó új, devecseri kistérséghez, Ajkára vinnék a gyere-keket. Nem hallottam még ilyen irányú tervekről, nem örülök, hogy így kell tudomást szereznem azokról - mondta Holczinger László. A devecseri iskola igazgatója, Németh Ernő sem tudott minderről, de úgy vélte, az intézményt nem érinti súlyosan, ha a kolontári gyerekek esetlegesen már nem lesznek a diákjaik.

Onnan ugyanis csak négyen járnak be, míg Pusztamiskéről hetvenen, Borszörcsökről pedig 37-en. Amennyiben az utóbbi két település gyermekei is máshova kerülnének, az már nagy érvágás lenne a most 520 diákot oktató intézménynek, amelynek társulási szerződése van a falvakkal.

Ezek szerint tehát még képlékeny az iskolák helyzete, arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy egy település bármerre is kacsingat, bármelyik másik intézménnyel köt is szerződést, a szülők továbbra is élhetnek szabad iskolaválasztási jogukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!