2007.07.06. 02:26
Völgynap, családias hangulat
Szőc (tz) - Második alkalommal szerveztek református gyülekezeti napot a Kút-völgyben a hat szórványban élő hívek számára. Az öcsi, csékuti, puszt ...
Szőc (tz) - Második alkalommal szerveztek református gyülekezeti napot a Kút-völgyben a hat szórványban élő hívek számára.
Az öcsi, csékuti, pusztamiskei, halimbai, nyirádi és szőci reformátusokon kívül az utóbbi település idősotthonának lakói szép számmal csatlakoztak a kellemes kikapcsolódást nyújtó programhoz vasárnap, hogy egy teljes napot együtt tölthessenek a völgyben körülbelül százan.
Antal György református lelkész istentisztelete után a hagyományok szerint idén is szeretetvendégséget rendeztek, annál is inkább, hiszen egyházukban 2007 a közösség éve.
Annak építésére így a korábbiaknál is komolyabb hangsúlyt fektetnek. Fontosnak érzik tehát az egymáshoz való közel kerülést, a krisztusi szeretet gyakorlását, amelyre egyébként a mindennapi életben, rohanó világban nincs mód.
A rendezvény sikerrel járt, minden korosztály jól érezte magát és az időjárás is kedvezett a felnőttek csendes beszélgetéseinek és a gyerekek vidám sportfoglalkozásainak, játékának.